Könyvkarácsony

Kissé keserűen nézem, hogy zsúfolásig tele van a bolt emberekkel. Ej, valahogy csak odaférek én is, vigasztalom magam, és türelmemnek meg is van a gyümölcse: néhány perc múlva már csak egyetlen asszony áll előttem. Igaz, termetével és mozgékonyságával az egész polcot kisajátította magának. Egyik kezében telefont tartott, a másikkal könyveket emelgetett le a polcról, és rakosgatott vissza. Miután hangosan felolvasta a szerzőt és a címet. Mert telefonon bizony olyan információk érkeztek, hogy Jancsika nem szereti ám az Egri csillagokat. Jókaival pedig pláné nem érdemes fárasztani, van manapság televízió, számítógép, megnézi ott a filmeket, ha akarja. Mert én aztán nem kényszerítem olvasásra a gyereket. A könyvekből úgyse tanulja meg, hogyan lehet pénzt szerezni – hallom a telefonkészülékből kiszűrődő öntudatos női hangot. Ezt magyarázom mindig a magyartanárnőjének is, de nem érti meg. Ezek a tanárok azt szeretnék, ha minden gyerek annyit olvasna, mint ők. De azt már nem nézik, hogy ők mire vitték az életben. Ha lenne két-három autójuk, villájuk, megérteném. De így! S még ők akarnak tanácsot adni nekem. Na, tudod mit, nézzél valami könnyebbet. Valami olyant, amit fel tud használni. Vagy vegyél egyebet – hangzik az utasítás, az előttem levő asszony pedig kétségbeesetten néz körül. Az elárusítóhoz fordulna, de ő éppen mással van elfoglalva.
Ne haragudjon – mondja nekem, kinek szíve csak úgy repes az örömtől: lám-lám kinézte belőlem, hogy könyvszerető ember vagyok, most biztosan tanácsot kér majd. Nem tudja, hol találok a közelben egy zeneboltot?