Kerülő

Hogy ennél van rosszabb, arra akkor döbbentem rá, amikor csoportosan tévedtünk el egy rendezvény helyszínét keresve. A volánnál ülő kolléga jól tud tájékozódni, nem az ő hibája volt, hogy hittünk a kerülőt jelző táblának. Mások is hittek neki, hiszen egy autó előttünk kanyarodott a földútra. A többi szerencsétlen menet közben ért utol bennünket… A keresett völgy helyett véghetetlen tengeri- és napraforgótáblák a földút mentén, itt-ott kisebb-nagyobb facsoportokkal tarkítva. Kénytelenek vagyunk felhúzott ablakkal haladni, egyrészt, hogy ne az előttünk döcögő jármű porát nyeljük, másrészt, hogy a flóra be ne köszönjön az ablakon. Miközben a kegyetlen földúton haladunk, magamban fohászkodom az időjárásért felelős jó és rossz szellemekhez, hogy óvjanak meg minket akár egy könnyű záportól is, mert ha nem, ott ragadunk az édes anyaföldben. Megkönnyebbülést csak a keréknyomok jelentenek, az út mégis vezet valahová. Az előttünk haladó autós egy útkereszteződésnél tanácstalanná válik, aztán kollégáim emlékei alapján a hosszabban belátható útszakaszon megyünk tovább. Időközben már öten vagyunk, akik bedőltünk a táblának. A következő útkereszteződésnél rövid haditanács következik, amely során szemmel láthatóan mindenki abban reménykedik, hogy a másik négy közül valaki csak tudja, merre is kellene menni. Telefonos segítséget kérnék, a térerő az elérhetetlennek tűnő távolságból harsányan röhöghetett kísérleteim látván.

Végül a sokadik kanyar után parkoló autókat látunk. Hajós sosem örülhetett ennyire a szárazföldnek, mint mi akkor embertársainknak. Főleg azután, hogy valaki gyorsan elmagyarázta a völgyből kivezető, jóval egyszerűbb utat…