Na, a legkisebbik manó mosolyogva ébred, már játszana is velem, de amikor cicaszerepben hozzám dörgölőzne, hirtelen belevágja az arcát a padlóba, s bömböl.
Aztán budizás közben megcsörren a zsebtelefonom, hogy azokat a vésőket, amelyekkel a nyáron a háztetőt összecsapoltuk kölcsönadnám-e, hát persze, hogy adom, tiszta ingyen, szívesen, haladjon más is, csak hagyjanak már nyugodtan magamra a megkönnyebbülészeti körguggoldán… (Na, ugye, hogy a májkroszoft szövegszerkesztő programja pirossal húzta alá ezt a két veretes régi magyar szót, de bezzeg nem ajánl helyettük semmit…) Aztán mosnám a fogam, ha nem verném le a polcról a kefét pont a fürdőkádban beáztatott, rettenetesen poros-meszes-malteres munkaruhák közé. Micsoda nap, micsoda nap, az utcán megint megcsörren a telefonom, szerencsére csak egy sms-t kapok arról, hogy a biztosítónak tartozom valami harmincöt lejjel. A zsebembe nyúlok, ott egy szomorú ötvenes, jól van na, legyen, s egy kis kitérővel ezt is lerendezem, de akkor a Daciába legalább ötliternyi benzinre és fagyállóra már nem futja, na ugye, hogy az asszony az éjjel mégiscsak fel kellett volna ébresszen, amikor egyedül próbálta osztani s szorozni… Szóval mocsok egy nap ez a kedd, s november negyedike, jaj, ötvenhat november negyedike, úristen, micsoda nap volt az is…
S az íróasztalomon hivatalos levél fogad. Feladó az ügyészség… Te jó Isten, már csak ez kellett, már nem is emlékszem, hogy ezelőtt egy órával hol jártam, nemhogy a nyáron, vagy tavaly, vagy azelőtt… Ezennel értesítjük az ön ügyében hozott ítéletről… atyaisten ez meg mi?!… a kihirdetéstől számított húsz napon belül fellebbezhet… a francba, recept nélkül nem adnak extraveralt… az ügyész elrendeli, hogy nem kezdeményeznek ellenem bűnügyi eljárást egy korábbi cikkemért…
Irányított légibombákkal támadta a dél-ukrajnai Herszont szerdára virradóra az orosz légierő, és Odesszát újabb dróncsapás érte.