Kampányszuvenír

Mindenesetre a politika iránt erősen érdeklődő, de abban tevőlegesen részt nem vevő publicista számára roppant szórakoztató tud lenni a kampányidőszak, éppen a korteshadjárat lelki szegényeket megcélzó vonzatai okán. Mert az hagyján, hogy a sűrű választási programban olyasmik kapnak helyet, mint a Maros-parti jegenyék újraültetése, egy magyarországi politikusfeleség szakácskönyvének bemutatása vagy a székelység ősi tüzének rituális körbetáncolása. De nézzék meg a politikushonlapokat! „Ön számára is van hely a székelység összefogásának tüze mellett! Ön is érezheti majd az összetartozás melegét!” – ez nem paródia, hanem egy tanácselnökjelölt felhívása. Kedvenc mondatom egy polgármesterjelölt kampányoldaláról: „Információink szerint süt a nap” – ezen a ponton kis híján megfejeltem a billentyűzetet, mint vasorrú bába a mágneses asztalt, és végképp megbizonyosodtam afelől, hogy a lelki szegénység nem a meghódítandó tömegek privilégiuma, valamint keskeny az út, amely a győzelemre vezet, de legalább hülyeséggel van kikövezve.

És mondják, mennyire kell klinikai esetnek lenni ahhoz, hogy az ember azért szavazzon egy adott politikai alakulatra, mert megfelelő mennyiségű használati cikkel borítja el az illető kampánystáb? Én ugyanis mintegy fél évre el vagyok látva öngyújtóval, s ha tüzet adnék egy széplánynak, a hölgy pártállására való tekintettel cserélgethetem azokat. A pólóállományom is feljavult, kedvesem nagy örömére. A golyóstoll-osztogatás viszont kínos helyzetbe hozhatja a politikai aktivistákat, tudok ugyanis olyan esetről, amikor – az EP-kampány idején – a delikvens imígyen köszönte meg az RMDSZ-es ajándék írószert: „Ó, nagyszerű, ezzel fogok aláírni Tőkés Lászlónak.”

E rövidke jegyzet végéhez közeledve ideje rágyújtanom. Előttem hever egy RMDSZ-es és egy MPP-s tűzszerszám – és nem árulom el, melyikkel gyújtom meg a cigarettámat.