Jöjj el, napfény!

Chávez minden bizonnyal meghallotta szeretett népe panaszait, amelyek szerint eddig rengeteget nyomorogtak a túl kevés fény miatt, és nem tudtak az állam számára megfelelő mennyiségű hasznos tevékenységet folytatni, mivel túl későn virradt. Indoklása szerint ugyanis az időzóna eltolása a napfény igazságosabb elosztása miatt vált szükségessé, amely elsősorban azoknak a szegény gyerekeknek válik majd a hasznára, akik hajnal előtt kelnek fel, hogy iskolába menjenek.
Azért ehhez képest tényleg sámli az összes korábbi kommunista vezér,
a populista szocializmus atyja a populizmus műfajában valóban mindenkit kopaszra aláz. Már látom is a lelkes népgyűléseket, amelyeken az agitátorok érces hangon magasztalják a nagy vezért, aki az olajvállalatok államosítása után immár a napfényt is kiragadta a karvalytőke karmaiból, amely eddig bitorolta a venezuelai nép ősi jussát, különös tekintettel a szegény iskolás gyerekekre.
Innentől kezdve további intézkedéseket várok annak érdekében, hogy a Nap áldásait még szélesebb körben elterjesszék, például rendeletben tilthatná be Chávez az éjszakát, de elvileg az sem kizárt, hogy a központi égitest közvetlen birtokbavételét is célul tűzi ki, a bolivári köztársaság népének elévülhetetlen érdemeire hivatkozva. Ennek megalapozására akár azt is kideríthetik szorgos caracasi tudósok és történészek, hogy nem a perui inkák voltak a Nap fiai, hanem a venezuelaiak, olyannyira, hogy maga a dél-amerikai szabadságmozgalmak atyja, a Caracasban született Simón Bolívar is hidrogént fogyasztott reggelire, hogy a magfúzió révén héliumot hozzon létre, persze csak diszkréten, mert a romantika korában pláne nem illett atomfelhőket eregetni az asztalnál. A hivatalos propaganda pedig majd világgá kürtöli, hogy mindezzel már maga Chávez is próbálkozik, hogy hamarosan ő maga váljék Venezuela tündöklő napjává, amely ingyen energiával és napfénnyel árasztja el szeretett népét.