Intoleráns Ön?

Ez igaz. A tolerancia, röviden, türelmet jelent. Türelmet mások véleménye, világnézete, vallási meggyőződése, nemzeti hovatartozása, és egy egész sereg egyéb jellegzetessége iránt. Három feltétele van, a jogegyenlőség elfogadása, a konfliktustűrő képesség, az erőszak elutasítása. Mondjuk, egy nyugdíjasokkal tömött autóbuszon. Elvitathatatlan és a polgármesteri hivataltól eredő joguk van csúcsidőben, villanyszámla kiegyenlítése céljából utazni. A hetvenes, stramm megjelenésű úriember konszolidáltan lép bal lábfejére, a jobboldali bordarácsába menetrendszerűen fúródik bele egy néni könyöke. Ilyenkor természetesen még csak oda sem pillant, a konfliktustűrő képesség, ugye. A negyedik megállóig egyfolytában elutasítja az erőszakot, ott inkább leszáll, mert Ön sincs fából. Jó, ne hőzöngjünk. Így van ez rendjén, a tolerancia a közös térben való együttlétezés elengedhetetlen feltétele. A stikli csak az, hogy lévén ilyen nagy fontossággal bíró dolog, manapság a csapból is ez folyik. A média, a politikum, a civil szféra üdvöskéje lett. Ami jó dolog, ha a szó nem ülepszik jelképszintre. A tolerancia ugyanis attitűd. Korántsem jelenti a mássággal való egyetértést, csupán annak elfogadását, hogy másként is lehet a világról gondolkodni. Mesélték, egy pesti borpincébe letévedt két székelyföldi erdész. A társasztalnál hangos szerelmi vitába merült pár ült, két fiú. Erdészeink egy ideig megszeppenve hallgatták a dolgot, a második palacknál pödörgették a bajszukat, a harmadiknál indultak volna rendet tenni. Ekkor szólalt meg az egyik elszínezett hajú fiatalember: – Ugyan, hagyj már, nem látod, a másik pár is milyen szépen üldögél. Burus Botond