Ing

Nem olyan kemény gallérú, hófehér és ropogós volt, mint amilyent a nyakkendősök szoktak hordani, hanem olyan seszínű laza, amely farmernadrághoz és kocsmához, de pantallóhoz és színházi előadáshoz is tökéletesen illett. És soha nem kellett vasalni, mert olyan anyagból készült. Délelőtt, a mosáskor és terítéskor szél sem lebbent, akkor pedig minek a csíptető, de valamikor estefelé valószínűleg felkelt a szél, s ezért ment el az ing.
Már majdnem sötét volt, amikor kitekintett a szoba ablakán, s hát az imádott darab ott volt, felakadva az öreg hársfa egyik ágára. Más híján a földfelhúzó rongyra bogozott valami horogfélét, s azzal próbálta elérni az ágra lebbent darabot. Nem ment, és csak annyit ért el vele, hogy a fémhorog vagy kétszer is koccant az alsó szomszédék ablakán. Amazok hirtelenjében nem tudták eldönteni, hogy a negyedikről jelzett-e le emigyen valaki, vagy netán a másodikról fel a harmadikra, mindenesetre csendesebbre fogták a zenegépet. Tekintve, hogy a rongyos-horgos próbálkozás kudarcot vallott, eszközt váltott. A seprű és a poroló nyelét egy cipőfűzővel szorosan összebogozta, de úgy, hogy Szergej Bubka, a rúdugrás egykori cárja is nyugodtan döntögethette volna vele a világcsúcsokat. No, evvel próbálgatta leverni az ágon lebegő inget. Nem ment, tűzoltókat hívni mégiscsak túlzás lett volna. Rosszkedvűen feküdt és kelt, főleg harmadnapjától kezdődően, amikor szomorúan látta: a kedvenc ruhadarab az ágról is eltűnt.
Egy hét múlva kopogtak. Az alsó szomszéd volt módfelett kíváncsi arra, hogy: Elnézést, ez nem az öné? Minden rendben volt. Csak az nem derült ki azóta sem, hogy a kedvenc inget a szomszéd álló hétig vállfán tartotta, vagy ő is ugyanolyan mosóport használ?