Holtomiglan...

A meghívás visszautasításáról ne is álmodj, mert akkor jön a sértődés, a családi perpatvar. Hogyha a pénzt összespóroltad kínkeservesen, kapaszkodj fel a tűsarkakra, szenvedj óráig a hajaddal és sminkeddel, szorítsd bele a párod ádámcsutkáját a nyakkendőbe. Mindezt azért, hogy több századmagaddal bezsúfoljanak egy terembe, ahol valószínűleg megmozdulni sincs helyed. Előtted a tányérban már ott várakozik a boríték, nehogy elfelejtsd, miért is jöttél. Örvendhetsz, ha az asztalon csupán pecsétes az abrosz, és nem helyettesítették csomagolópapírral. A zene pocsék, de sebaj, legalább üvölt, így az már fel sem tűnik, hogy a levest kantinos alumíniumcsajkában, a bort műanyag pohárban szolgálják fel.

Előbb-utóbb pedig elérkezik a nagy pillanat: mikrofonnal kihangosítva jól látható helyre szólítják a menyasszony és a vőlegény családját a borítékokkal felszerelve. Az adományozó nevét és az összeget szintén felolvassák, elkerülendő, hogy valaki alattomos módon üres borítékot nyújtson át. Ha pedig a kedves vendég megszabadult minden pénzétől, tartós hallószervi károsodást szenvedett, kékre ülte a fenekét, és korog a gyomra, megengedtetik neki, hogy hazamenjen. Csak azért, hogy másnap visszahallhassa: az ifjú pár halálra sértődött, hiszen nem gyűlt össze elég pénz az autóra, csak egy nyomorult konyhabútorra. Arról nem is beszélve, hogy valamelyik impertinens meghívott rendelt egy üveg kólát, és elmulasztotta kifizetni – még szerencse, hogy jobb esetben az életben csak egyszer tart lakodalmat az ember lánya-fia.