Gumiklasszikusok

A magyar kultúrberkekben (értsenek alatta, ami tetszik) körvonalazódó legújabb botrány egy élelmes könyvkiadó és egy kapható tollnok (vagy fordítva) gyors együttlétének gyümölcse. Röviden (…) az történik, hogy készül egy sorozat, amely rövidített változatban teszi közkinccsé a klasszikus magyar irodalom harminc fontos művét. A kőszívű ember fiai, Az arany ember és az Egri csillagok zanzásított változata már elkészült, Móra, Mikszáth, Vörösmarty és mások a sallangmentesítő beavatkozás várólistáján vannak. A cél persze – mint minden hasonló esetben – deklaráltan karitatív. Az összement könyvekkel elsősorban a fiatalokat, a diákokat akarják megkínálni, mivel ez a digitális „túlsó partra” került (mi módon, és ki engedte őket oda?) nemzedék nem olvas, hanem tévézik, nem lapoz, hanem letölt, és nem érzékeny az irodalmi művekre, mivel a számítógépes játék huszonkilencedik szintjén a lélekfejlődés egy lézercélzós rakétaindító megszerzésében materializálódik. Anélkül, hogy bagatellnek könyvelnénk a könyv nélkül felnövők ügyét: hidegrázásom van az ifjúságmentő farizeusoktól. Be kell látni, hogy az olvasás iránti igény jelenleg csökkenő tendenciát mutat. A kényszerítő megoldások pedig – ide értve az oktatási rendszer megszorult gépezetét – srégvizaví állnak a céllal. Az olvasás, korunk (?) egyik legnagyobb mentális kalandja ugyanis nem örökölhető, csak eltanulható habitus, nagyrészt azok felelőssége, akik taníthatják: a családé és az oktatóké. Azért álszent ügy siratni a könyvet, mert senki sem garantálhatja, hogy a jövőben nem változik, fordul meg a folyamat. Van azonban határ. Amíg Róma szeméttelepein százezres nyomorkolóniák élnek, nekem ne rövidítsék az Édentől keletre-t, amíg halott társuk húsából esznek Puerto Ricóba tartó dominikai menekültek, hagyják a Nyomorultakat, és a vakvágányra hirdetett társadalmi normarendszerek korában el a kezekkel a Száz év magánytól. A következők esélyét szétzilálni erkölcstelen.