Frász

Főzőcskézik, sütöget, görnyedten kavargat a tűzhely fölött. Délutántól éjfélig pedig tévét néz. Kormányválság vagy beszélgetőműsor, szerelmes- vagy akciófilm, foci-vb vagy időjárás – minden izgatja és élénkíti a fantáziáját. Beleéli magát az épp látott sztoriba, képzeletben továbbpörgeti a szereplők sorsát, magányos óráiban fantáziálgat róluk.
Lenke néni látszatra unalmas életének legnagyobb gondja azonban a kapu zárása. Rendszeresen megdorgálja a társas ház lakóit, ha valamelyikük véletlenül nyitva felejtené a bejárati nagyajtót. Frásza van a sunyi képű kéregetőktől, főleg amióta lába kelt a fiókból az édesanyja aranyláncának, miközben ő gyanútlanul kenyeret szelt egy koldusnak. Zárni kell a kaput, mert sosem lehet tudni, hogy kit milyen szándék vezérel az ő udvarára.
Történt egyszer, hogy egy délelőtt Lenke néni lement a pincébe krumpliért. Öt percig lehetett odalenn, mire felért, a konyhaajtóban egy tépett cigánylány szobrozott. Félénk hangon elemózsiát kért a pityókás cekkert cipelő töpörödött nénikétől. Nosza erre Lenke néni lecsapta a cekkert és a saját száznegyvennégyes magasságát a keze ügyébe eső seprűvel megtoldva a megszeppent cigánylány felé tornyosult. „Lopni jöttél, te kis szemtelen? Háááááá? – rikácsolta. Majd adok én neked lopást! Bármelyik percen hazajön a rendőrkapitány fiam, az aztán ellátja a bajod! Az uram a törvényszéken dolgozik, tönkretesz, te bestia! De várj csak, szólok a szomszéd testőrnek! Százhúsz kilós, akkora, mint egy hegy, szétaprít!” A cigánylány nemhogy a kemény pasasokat, de még a Lenke néni utolsó szavait sem várta ki, eszeveszetten inalt a kapu felé.
Szóval Lenke néni túl sokat nézi a tévét...