Fiúk a fiúkkal...

A megnyugtató helyzetkonstatálása után fenséges nyugalommaljárultam hozzá a szoba felfordításához.Ide-oda repkedő takarók, legalább húsz üzembehelyezett játékautó, plüssmacik, macskák,tigrisek vigyázállásban, székről le-,ágyba felmászás, indul a gyerekzene, tánc,vigalom, jókedv, mintha bizony lakodalom lenne. Apropó,hisz a reggeli tejecskét még meg sem itták...
Az öltöztetésnélmár akadnak kisebb gondok, hiába a megterítettasztal, az előkészített reggeli, a fiú már-márszemrehányó hangon közli: neki előbb dolgozniakell. Isten ments, hogy zavarni merészeljem, a munka azmégiscsak munka, mégsem bírok ellenállni,hogy a szobaajtón be ne leskelődjek. Ámulok ésbámulok, amikor megállapítom, hogy a munkavégeredményét gondosan egymás utánállított (állított! – parkolt) kisautókképezik. A reggeli zavartalanul, incidensek nélkülzajlik, bár eredménye korántsem az a fajtapéldás rend, mint a gyerekszobába leparkoltautók esetében: annyi pástétom talánmég a dobozban sem volt, mint amennyi a kislány arcárakerült, de hát ez már csak érthető, hogynem a kenyérért reggelizik az ember, pláne haegyéves.
Percek múlva márvisszasírom a pástétomot, a játszótéritevékenység mellékterméke ugyanis a sár,minden elképzelhető helyen: kézen, lábon,arcon, orr hegyén, talán-talán még ahajban is. Vigalom azonban itt is van: csúszdárólhomokozóba, hinta útba ejtve, rohanás,biciklizés – szemmel is nehéz követni afolyamatot. A hinta mintha kissé elálmosítanáa gyerekeket, én a kislányt, társam a kisfiútringatja... Néhány perc múlva azonban helyetkell cserélnünk a fiú utasítására.Fiúk a fiúkkal, lányok a lányokkal –indokolja az erélyes fellépést, miközbenmár-már álmosan ül a hintában.Csodálkozni sem jut idő, egyszer csak mocorogni kezd, kiszálla hintából, és rohan a játszótérszéle felé. Yvette – kiáltja, és akövetkező pillanatban kézen fogva érkezik egyhasonló korú kislánnyal...