Esti vendég

Ebbe a tökéletes esti idillbe zörrent bele valami a dísztökindák közül. El nem tudtuk képzelni, mi lehet. Eh, valami cirmos cica egerész, netán egy fekete kandúr indult hódító útjára. De az is lehet, hogy a nyest kasmatol valami falnivaló után, reméltük, hogy Erzsi néni a friss tojásokat összeszedte, a csirkéket pedig a kotlóval együtt bezárta. Kis csend után megismétlődtek, majd erősödni kezdtek a neszek. Kóbor kutya lehet? De hiszen ha igen, azt a Fürge azonnal jelezné, legalább vakkantana, hogy hé, ez az én felségterületem, lennél szíves elhúzni. Medve semmiképp sem lehet, mert az távol tartja magát az embertől – annál több esze van –, a kertbeli málnabokrokról a manók amúgy is lelegelték már a termést. Őz, róka, farkas, na ne vicceljetek… A citromfűbokor melletti nagy töklapi félrelibbent, és megoldódott a talány: szöszmötölve, szimatolva tisztelte meg jelenlétével csendes esténket régi vendégünk, a sündisznó. Szia Sümec, hát hogy s mint, máskor ketten jöttök, hol a társad? Amaz ügyet sem vetett ránk, csak szuszogott és maszogott, s az ételmaradékos kistál felé vette az irányt. Elkéstél Sümec, mert a Kati néni sárga macskája már megvacsorált, de várj, akad itt még valami. Egyszerre indultunk, ő a homokozóban szétszórva hagyott játékok felé, én a konyhába valami vendégmarasztalóért. Ha nem veszed rossz néven, Sümec, ezúttal szalámikatonákkal kínálunk meg, hadd ne egyél mindig csak szalonnát, mert ebben a rekkenő hőségben ártalmas lehet a sok zsiradék. Máskor csak tisztes távolságból lehetett megkínálni kis vendégünket – és az ezúttal valahol másfelé bóklászó társát –, de úgy látszik, hogy az idő teltével egyre szorosabb a barátságunk. Mert miután jóízű csámcsogással felfalta a katonákat, Sümec egyenesen neki a hölgyek lábujjainak. Apró, hideg orrocskájával csiklandozta a papucsból kikandikáló pityókákat, sssst, maradjatok csendben, nem eszi meg. Meg sem kóstolja, főleg így, mosatlanul…