Ernyő alatt

Nem tudtam meggyõzni, hogy de manókám, elkések, érveimmel egyszerûen mit sem törõdve kijelentette, hogy apa és kész. (Különben igaza van, ezek a pillanatok megfizethetetlenek, pótolhatatlanok.) És hol voltak még a szokásos körök, számlafizetés, posta, egyik hivatal, másik hivatal, ennedik hivatal, franckarika, akármibe fogadnék, hogy tetszenek ismerni a jelenséget. Úgyhogy szedtem a lábam rendesen. Egy afrikai embertársam majdnem ugyanúgy sietett, mint én, ellentétes irányból, biztosan õt is várták valahol, csak azt nem értettem, hogy minek kell neki kinyitott esernyõvel rohangálnia, amikor a felhõk mögül ki-kipillantott a nap. Találgattam, hogy a kis színes bõrû a napsütés ellen vagy a készülõdõ esõ ellen kívánt-e védekezni, de efeletti töprengésemre nem sok idõ jutott, mert megeredtek az égi csatornák. Valami cégféleség bejárata kiváló menedéknek mutatkozott, különben körös-körül sehol semmi más, csak a zuhogó esõ. A termopánablak kicsit poros volt, ejisze nem is mûködik itt semmiféle konszulting, tehát senkit sem zavarok, de egyszer csak kinyílt az ajtó, és két csinos szépség libbent mellém. Egyik szõke, a másik barna. Jól van, na, hûséget esküdtem, de vakságot nem. Mindketten egy-egy bögre kávéval, illatos cigarettával. S parfümökkel. Hogy zavarnak-e? Engem?!… Micsoda kérdés, ugye viccelnek? De ha már megkérdezték, mégiscsak az önök területén állok. Tehát maradhatok? Na ne mondjam, ameddig jólesik. Akkor hát hárman az európai uniós dohányzóhelyen, közös ernyõ, pontosabban teraszkiszögellés alatt. Nem rossz. Az asszony különben is várhat egy kicsit, mert attól bizonyosan semmi baja nem lesz. Megy a bót? Az megy, a kuncsaft s a pénz pedig jön. Hát, ahogy a szerelést elnézem, csakugyan. És önnek? Amint látják, firkászélet… S az asszony is vár. De azért elbeszélgettünk még egy ideig. Már-már kezdett érdekelni a konszulting szakma, amikor a kávé elfogyott. S a cigaretták csikkig égtek. S a csajok ellibbentek. S az esõ is elállt.