Jánossy Alíz
Lakva ismerik meg az embert – tartja a népi bölcsesség, igazáról pedig tömbházlakóként volt alkalmam megbizonyosodni. Megfigyeltem, ha az egyik lakó elültet egy virágot, a kutyás szomszéd addig pisilteti kedvencét a növény tövére, míg az kipusztul. Ha a pincében bolhairtást végeznek, az a negyedik emeleti szomszédot nem érdekli, hiszen hozzá úgysem mennek fel a bolhák. A földszintit sem érdekli, ha a legfelső emeletinek ázik a plafonja, elvégre nem az ő nyakába csurog az esővíz. A magyarázat egyszerű: „megvásároltuk a blokkot, azt csinálunk, amit akarunk”.
A szomszédok közötti emberkedések elokvens példája egy olyan lépcsőház, amelyben a földszint és az első emelet koszos, a másodiktól felfele pedig frissen meszelt. Történt, hogy a negyedik emeleti lakók összedugták a fejüket, és eldöntötték, márpedig ők meszelnek. A harmadik emelet akkor szerzett tudomást az akcióról, amikor a mester nem folytatta alább a munkát. Nosza, a harmadik emeletről az egyik szomszédasszony szóba állt a festővel, és megtudta, újabban az a módi, hogy szintenként meszelik a lépcsőházat. Számvetést csinált emberünk: két lakrész üres, a harmadikban kisnyugdíjasok élnek, a meszelés teljes költsége ebben a felállásban egyedül őt terheli. Mélyen a zsebébe nyúlt, és kifizette a mázolást. Hasonlóan járt el a második emeleti festő szomszéd is, aki egymaga megvásárolta, kifestette, sőt ki is takarította a szintjét. Az első emelet és a földszint még lamentál, és dohog magában, elvégre az ilyen ügyeket mégiscsak előzetes egyeztetés alapján kéne intézni. A harmadik emeleti „mecénás” gondolta, szóvá teszi a negyedik emeleti főszervezőnek a dolgot. Válaszként ledorongolták, mocskos disznónak nevezték, a többit nem sorolom, mert kifütyülős... Ezek után emberünk már meg sem lepődött, amikor a földszinti lakó rárivallt a második emeleti gyerekre: Ne ülj a mi szenzorunk alatt, menj a tiétek alá! Fizessen sok villanyt az anyád, ne mi...
Látogatottsági adatok