2007. július 04., 00:002007. július 04., 00:00
Még belevakulnának a sötéthez szokott nagyvárosi lakosok, hiszen a napra sem lehet éppen mindig nézni, régóta elfelejtettük már a mesék csodálatos világát.
A mi cseresznyefáink azonban nemcsak azért csodálatosak, mert ott élnek a sötét kis udvarban, hanem azért is, mert a szó szoros értelmében a betonból nőnek ki törzseik. Ráadásul törzseik felső részét jókora pléhlemez szúrja át: időközben ugyanis raktárt építettek az udvarba, a fákat pedig nem lehetett elköltöztetni. Így aztán a sörösládahalmazon kívül a raktárban két vastag fatörzset is tárolnak.
Az udvar lakóit egyáltalán nem érdekli a két cseresznyefa sorsa. Közömbösen járnak el alattuk, évente egyszer különösebb öröm vagy csodálkozás nélkül megjegyzik: lám-lám, kivirágoztak a cseresznyefák, csak a jég tönkre ne tegye a termést. A jég pedig hallgat a fohászokra: a hányatott sorsú fákon szebbnél szebb gyümölcsök jelennek meg. Ahogy zöldből lassan pirosra kezd váltani a cseresznye színe, szinte észrevétlenül lopakodik be kis izgatottság a lakók lelkébe. Négy-öt nap, és lehet szedni – mondják az idősebbek, a gyerekek pedig a maguk időszámítása szerint négy-öt perc múlva már majszolják is az éretlen gyümölcsöt.
Cseresznyefáink azonban gondoskodtak az önvédelemről. A gyümölcs nagyobbik része elérhetetlen magasságban piroslik. A lakók irigyen, tehetetlenül bámulnak a magasba, mígnem megszületik a mentő ötlet. Atlétatermetű fiatalember kötéllel és baltával a kezében fölmászik a fára. Tíz-tizenöt lakó lent szurkol neki, és mohón falja a cseresznyét a földre zuhant, levágott ágakról. Cseresznyeszedés – mosolyog rám egy nő, amikor kissé elszörnyedve nézem a lecsupaszított fát, amelynek törzse a betonból nő, és az égbe tart.
Irányított légibombákkal támadta a dél-ukrajnai Herszont szerdára virradóra az orosz légierő, és Odesszát újabb dróncsapás érte.