Csendes vasárnap

Csakhogy emberünk panellakásban tengeti napjait, és ez máris egyenértékű azzal, hogy a fenti feltételezés kábé ilyenformán alakul: azt csinálok, amit engednek. Mert ugye a panel, e szépséges szocreál csodaépület, akár egy hangyaboly sosem csendes, sürgés-forgás, az élet konstans jelei tapasztalhatók szinte minden szegletében. Csakhogy a hangyáktól eltérően embertársaink nem egy nemes és közös cél – nevezetesen a boly jóléte – érdekében mozgolódnak, nem! Sajna mindenki a maga agya, igénye és elvárásai szerint nyüzsög. A kezdetkor említett emberünk a pihenéshez elsősorban csendre, nyugalomra vágyna, ahelyett, hogy a szomszéd gyermekének elég tekintélyes hangerő melletti nevelését hallgatná vagy esetleg a felsőbb szintről kiszűrődő frissen felfedezett manelesztár csodálatos alkotását. Ez utóbbi egyébként Edy Talent néven osztja meg, mind a tizennégy évével borzasztó szerelmi bánatát, rajongója jóvoltából jelenleg (csak) az egész lakónegyeddel. Persze ez is egy zenei műfaj, tessék tiszteletben tartani. Ezért feltételezzük, hogy a „fan” süket, különben nem lenne szükség ennyi decibelre, arról nem is beszélve, hogy közben a sztár, meg nem tagadva serdülőkorát a basszustól a mezzoszopránig az összes hangfekvést produkálni képes, összesen négy hang kiéneklése közben. Hiába, aki tehetség, az tehetség. És ezzel messze nincs vége a kalandnak, hiszen ott van még a fizetett parkoló, ahol a tősgyökeres, és viselkedéséből ítélve, közutálatnak örvendő lakó, a közvetlen szomszéd Itáliából hazaröppent csemetéjét molesztálja verbálisan. A vita természetesen onnan indul, hogy az öntelt taknyos elfoglalta a primőriától komoly pénzért bérelt helyet. Hogy az édesanyja hányatott élete hogyan kerül a képbe, és erről a környéken mindenki miért köteles értesüljön, ez emberünknek már nem egészen világos.
És végül, hogy a kép teljes legyen: az őszi befőzések odőrfelhője a tízszer is újrazárt ablakokon keresztül vígan bevonul a lakás összes helyiségébe. Ja, fent pedig újra fúrnak, faragnak. Éljen a csendes, nyugodt vasárnap!