Biztonsági zóna

Reggel érkeztünk Debrecenbe, délután lett, mire sikerült találnunk egy szervezőt, akitől megkapjuk a biztonságiak által már a délelőtti vonulás fotózásakor követelt piros, „sajtó” feliratú papírszalagot. Kértük szépen: mutassanak bár egyetlen szervezőt közel s távol, istenbizony elkérjük tőle az akkreditálást jelentő papírcsíkot. Erre a mutatványra azonban senki nem képes. Végre a nagyerdei stadionnál csuklónkra biggyeszthettük az áhított szalagot, mely „szabad bejárást jelent mindenhová”. Elméletben. Gyakorlatban immár felszalagozva megérkeztünk a virágkocsik esti felvonulására, ahol akkor még híre-hamva sem volt biztonsági zónának. A korlát mögött álló debreceni honpolgárok morogtak, hogy nem látnak tőlünk. A kétméterenként feszítő securitysek valószínűleg áttetszők a hazai szemnek, a mi fránya erdélyi alakunk meg takarja a kilátást. Miközben eltanakodtunk azon, hogy mit is jelenthet a magyar nyelv ellen sorozatos merényleteket intéző műsorvezető „Matt Bianco egy süti” kijelentése, előlépett egy feliratos, és megérdeklődte, hogy mégis mit keresünk ott. Mutattuk a szalagot, amit szerinte még felül kell vizsgálni. Ekkor már némiképp ingerülten, de nyomdaképesen kérdeztük, hogy mégis kinek. Az érkező biztonsági főnök leokézta szalagunk, fél életét elmesélte, arról azonban nem ejtett szót, hogy biztonsági zónában lennénk. Két perc múlva azonban közölte, hogy ez itt márpedig egy biztonsági zóna. Hogy mitől vált egyszeriben azzá, arra nem kaptunk választ, csak mantraként ismételgették: hagyjuk el a biztonsági zónát.

A kordon végénél rendőrök feszítettek, és közölték: ott a tűzijáték miatt márpedig nem maradhatunk. Annyira abszurd volt a helyzet, hogy kínunkban már vigyorogva kértünk rendőri tanácsot: Itt nem lehetünk, ott sem lehetünk, repülni meg nem tudunk, mégis mi a megoldás? Biztonsági zóna van több is, megoldás egy szál se. A végkövetkeztetést ellenben nem volt nehéz levonnunk: a debreceni virágkarnevált megnézzük még – televíziós közvetítésen.