Fiatalabb koromban két dologgal tudtak rettentően felidegesíteni a felnőttek. Az egyik, amikor megkérdezték „ki fia-borja vagy?”, a másik pedig, amikor előálltak a „bezzeg a mi időnkben” kezdetű vénkedő szöveggel, amit rendszerint fejcsóválással és rosszalló cöcögésekkel kísért „ezek a mai fiatalok...” kijelentés követett. Pláne ez utóbbitól mindig rendesen begorombultam, és ha valami okból el is mulasztottam tisztességesen „visszanyelvelni” a kioktató felnőttnek, mindenképp igyekeztem nagy ívben kerülni az illetőt. Azt hittem, hogy amint az X-eim szaporodnak, majd kinövöm ezt is.
Ám mindegyre azon kapom magam, hogy éppúgy idegesít a felnőtt társaim részéről ifjaknak célzott rosszalló cöcögés, meg az ejnye-bejnye, mint hajdanán. A helyzet annyiban változott, hogy most nem nyelem vissza ellenérveimet, hanem igenis nyíltan kiállok a fiatalok mellett. Hiszem és vallom, hogy semmivel sem rosszabbak vagy jobbak „ezek a mai fiatalok”, mint „bezzeg a mi időnkben” voltunk mi, akik már négyessel kezdik az éveik számát írni. Másrészt pedig egy-két negatív példa alapján nem lehet általánosítani, annál is inkább, mert a pozitív esetek száma úgyis jó irányba húzza le a mérlegtányért.
Legutóbb például első szóra és önzetlenül három tizenéves fiatalember sietett a segítségemre, hogy a meszelés körüli bútormozgatásokat, könyvrámolásokat megoldják. De ugyanezek a srácok több helyen, több alkalommal is segédkeztek. Vagy ott van a másik példa: a szomszédomban, a szemem előtt felcseperedett ifjú, aki édesapja mellett, nyári vakációkban sajátította el a szobafestés-mázolás mesterfogásait, most a munkáján kívül délutánonként továbbra is segíti az apját. De sorolhatnám az ifinapok szervezőit is, akik a szórakozáson kívül karitatív akciók sorozatával adták meg az igazi fiatalos jellegét a rendezvényüknek. Szándékosan nem említettem a sportolókat és a fiatal művészeket, akik messze földön hírnevet szereznek szülőföldjüknek, mert róluk egyébként is írunk. Ám, vegyük észre, Kedves Felnőttek, a hétköznapok fiataljait is. Azokat, akik igenis átadják a helyüket az autóbuszon, akik kedvesen előreengednek az ajtónál. Akik segítenek... Mert ők is a mai fiatalok. És bezzeg jó világ nálunk akkor lesz, ha ők felnőnek!