Banketika

Mert a bankokban bizony már nem pártunk és kormányunk idejéből ottragadt alkalmazottak üldögélnek kifejezhetetlen unalommal arcukon, hanem dinamikus, tenni akaró fiatalok. Meglepő lehet viszont, hogy a másságot, az újítást hogyan is értelmezi ezen ifjú titánok némelyike. Erre sajnos már beléptünkkor ráébredhetünk, amikor is ellentmondást nem tűrően megkérnek rá, hogy csakis a padlóra rajzolt vonal mögött mozogjunk, és azon belül pedig ebbe és ebbe az irányba. Nagyszerű, így legalább nem tévesztjük el a pénztárat, ahol törlesztenünk kell a számlát. Beállunk tehát a sorba és várjuk, hogy az említett ifjú hölgy vagy úr csigalassúsággal megszülje minden ügyfél számára a nyugtát.

A helyzet „kellemes” mivoltát csak tetézi az a mimika, amellyel mindeközben kedveskedik a klienseknek, a ruházatuknak, arcuknak szóló sunyi, ironikus mosolyoktól, a „haggyá má, fárasztasz kérdéseiddel” jellegű rezdülésekig. És még mindig csak a számlánál tartunk, aminek sikerült valahogy bepötyögni a sorszámát. Végül néhány száz idegsejt árán eljutunk oda is, hogy benyújtsuk a kért összeget, persze közben beszorul a kezünk a biztonsági szempontoknak százszázalékosan megfelelő lukba. Vége, gondolnánk, de közben kiderül, hogy a ház ajándékaként, mintegy záróakkordként tökéletesen hülyének is néznek, elmagyarázva, hogy ott írjuk alá az elismervényt, ahol az szerepel: az ügyfél aláírása. Ja és mindkettőt tessék szignálni.

Na de győztünk, és kifele menet csendesen elhatározzuk magunkban, hogy soha többé ide nem jövünk. Ekkor viszont orvul, fáradt agyunkra mért sunyi merénylettel mellénk szegődik a biztonsági őr, akibe láthatóan több felelőségtudat szorult, mint a munkája megkívánná, és elkezd mesélni a bank előnyös szolgáltatásairól: hitelek, miegymás. És ahogyan menekülünk a kijárat felé, még tanúi lehetünk a már említett pénztáros kellemes szókincsének is, amelyet egy szerényebb kocsis vélhetőleg csak komoly összegért vallana magáénak. Mindent az ügyfélért!