Bankakadály

Igyekszem vázolni a helyzetet. Több lépcsőfok vezet fel a bank bejáratához, ahogy szokás, a pénz otthona fölénk magasodik, őfelsége, a tőke trónusához csakis felfelé vezethet az út. Tolókocsik, babakocsik számára leküzdhetetlen akadály. Nekik szánt áthidaló megoldásként fémplatós folyosó indul a járdáról. Rövid gyorsító szakasz után éles jobbkanyar, ha nincs a faggatós kapaszkodó, ajánlatos volna az erős fék, esetünkben viszont inkább a kezdeti lendületből kellene megőrizni valamennyicskét, ellenkező esetben csak kemény erőfeszítésekkel lehet megakadályozni, hogy ne visszagurulás legyen az ígéretes kezdésből. Az első kanyaron túl már-már a révbe jutás csalfa képzete uralkodhatna el az emberen, de a könnyebb szakasz után újabb megpróbáltatás következik: éles balos. Reális a kisodródás veszélye, ami több okból sem ajánlatos, de maradjunk csak a fémkorláttal való ütközés riasztó perspektívájánál. Kemény fék hát, aztán már csak néhány méter erejéig kell összeszedni a maradék erőnket, s már nyílik is a hatalmas üveges ajtó.

Mint mondtam, az uniós előírásoknak való megfelelés késztetése egyértelmű, talán a menedzsment törvénytiszteletét is igaztalan lenne kétségbe vonni. Nagyjából ez a kettő szolgálhatott indítékul a banknak a mozgássérültek és babakocsit tologatók közlekedését megkönnyíteni hivatott folyosó megépítésekor – mert az empátia biztosan nem.

Egyetlen magyarázat kínálkozik az abszurd akadálypálya létrehozására: edzési lehetőséget kívánnak biztosítani a mozgássérültek nagy sportversenyére, a paralimpiára készülők számára. Akkor viszont miért az álszendeség? Ki kell írni bátran: a román paralimpiai válogatott büszke szponzora a Raiffeisen Bank sepsiszentgyörgyi fiókja. Vagy sürgősen közlekedésre alkalmassá tenni a tákolmányt, amely éppen azokat alázza meg, akik megsegítésére készült.