Az elfoglalt közjegyző

Sokat nem tudott munkájáról, valahogy azonban úgy képzelte, hogy a közjegyző olyan bácsi, aki abból él, hogy pecsétel, és attól szent, hogy ő a törvény megtestesítője. Iratokat kellett hitelesítenie, és arra gondolt, hogy milyen sziklaszilárd alapokon nyugszik a társadalom, ha valami attól hiteles, hogy a közjegyző bácsi őszentsége hitelesnek ítélt pecsétet nyom rá.
Nem csalódott, mikor hosszas keresgélés után végül belépett az irodába. Bőrfotelek, égig érő virágok, kávéillat, az asztalon cukorkák, amiket békésen szopogathat a kedves ügyfél, amíg a közjegyző másoknak pecsétel. Ráadásul a bácsi is pont olyan volt, amilyennek elképzelte: elegáns öltöny, hivatalos, semmitmondó, frissen borotvált arc, férfias illat, egyik kezében kávéscsésze, másikban cigaretta. Láthatóan ide még nem hatolt be az a trend, ami a vonatokat már elérte, hogy tudniillik tilos a dohányzás. Ámbár feltűnő, hogy egyedül a közjegyző cigarettázik... Arra is nagyon vigyázott, hogy elfoglalt ember látszatát keltse. Telefonon beszélt, és nyomatékosan jelentette ki, hogy most nincs ideje. Egy óra múlva, esetleg. Az irodában szépen lassan fogytak az ügyfelek. Feltűnő volt azonban az is, hogy iratok nélkül távoznak az emberek. A folyosón derült ki, hogy a közjegyző bácsi mindenkinek azt mondta: egy óra múlva jöjjön vissza, mert most nincs ideje. Egy óra múlva zsúfolásig telt az iroda. A törvény őre láthatóan boldogan magyarázta a telefonba, hogy percnyi ideje sincs. Most is tele van az iroda – tette hozzá, szürcsölt kávéjából, és kifújta a dohányfüstöt.