Állomási siratóének

A vonatot várók nem kis bánatára azonban az erõdemonstráció rendkívül hangos, jajveszékelést idézõ hanghatásokkal is társul. Jajj, doámnyédumnyézéulé, hát hogy lehet olyan lakásban élni, ahol nincs parkett? A tizedik emeleten, hát láttak még ilyet? – megértést várva fordul a mellette álló fiatalemberhez, aki láthatóan unottan hallgatja a prédikációnak éppen nem, siratóéneknek azonban minden bizonnyal beillõ szöveget. Az utasok azonban kínosan ügyelnek arra, hogy a vonat füttyét is túlszárnyaló siránkozást lehetõleg semmibe vegyék.
Hja, fiam, én mondom neked, az a nõ nem neked való – folytatja a naccsága a kiselõadást, így a család folyó ügyeit akarva-akaratlanul meg kell hallgatniuk a várakozóknak. Nem veszed észre, milyen lusta? Képes végignézni, amint szereled az autót anélkül, hogy megkérdezné, miben segíthet. Vájsiámár, doamnyédoamnyé...
A fiatalember udvariasan – vagy közömbösen – hallgat, esze ágában nincs vitatkozni, jobbra-balra fordulva kémleli, hány hallgatója is van most a magánéletérõl szóló siránkozásnak. Hirtelen támadt, mentõ gondolattól vezérelve egyszer csak felpattan a székrõl. „Hozok neked vizet, ha megszomjaznál a vonaton” – magyarázza, szavai azonban kisebb fajta földrengést idéznek elõ. Jajj, Istenem, Istenem, hát megbolondultál te? Itt hagynál egyedül a csomagokkal? – kérdi, és hihetetlen gyorsasággal áll fel a székrõl, visszatartva a férfit. Ügyet sem vet a fiatalember magyarázó szavaira, miszerint tíz méterre van a butik, visítva néz körül, hogy láttak-e már ilyent, majd szorgalmasan veti a keresztet.
Megváltásként robog be a vonat az állomásra. A férfi felsegíti a naccságát a vonatra. A megkönnyebbülten fellélegzõ utasokra már csak egyetlen megpróbáltatás vár: végighallgatni, ahogyan a szerencsétlen férfi megkapja a magáét, mert elmulasztott vizet vásárolni. Ja és imádkozni, hogy a naccsága jegye ne oda szóljon, ahova az övék.