bár „magyarul csengo” családnevemet hivatalos iratokban továbbra sem írhatom a magyar helyesírás szabályainak megfeleloen ékezettel – végre révbe értem.
Megszületett a döntés, az államelnök aláírta: Magyar Állampolgár lehetek! Az ötperces állampolgársági eskü kísértetiesen hasonlított egy kolozsvári polgári esküvore, egyetlen, nem elhanyagolható dolgot – a polgármester mellén feszülo trikolór színösszetételét – leszámítva.A többi ugyanaz: kérem, üljenek le, álljanak fel, azért gyultünk ma itt össze stb. És legvégül: nekem jutott az a megtisztelo feladat, hogy a legszebb ajándékot, amit országunk adhat, önöknek átnyújt-hassam. Percekig kapkodom a levegot: ajándék? Mert tulajdonképpen mit is vár egy erdélyi bevándorló egy magyarországi állampolgárság-odaítélési szertartástól, baráti vagy rokoni jelenlétet, pezsgot, virágcsokrot, tuzijátékot? Talán. De ajándékot, azt végképp nem! Nem egy „magyarul beszélo romániai”, nem egy „erdélyi bevándorló”, nem egy „magyar származású román”!A vegyes érzelmek fakasztotta könnyeim láttán az alpolgármester tekintetében némi döbbenetet véltem felfedezni. Csodálkozással vegyült elégedettséggel nyugtázhatta: megható szavai a Himnusz éneklése alatt elérték a hatásukat.
Irányított légibombákkal támadta a dél-ukrajnai Herszont szerdára virradóra az orosz légierő, és Odesszát újabb dróncsapás érte.