Agresszió?

A nebulók négy éven keresztül megszokták, hogy lehet véleményük (sőt!), és hogy ne várják, míg a felnőttek kitalálják helyettük, mi lenne jó nekik, hanem maguk is kezdeményezhetnek, kitalálhatnak dolgokat. Nos, az akkori ötödikesek kitalálták, hogy a szüleik által szépen rendbe szedett osztálytermet halottak napjára halloweendíszbe öltöztetik. Lázasan dolgoztak egy héten át: halálfejeket és rémfigurákat rajzoltak, gyurmaszörnyeket és ijesztő töklámpásokat készítettek. A kérdéses napon pedig 7 órakor valamennyien ott voltak az iskolában, és 8 órára igazi halloween hangulatúvá varázsolták az osztályt. Mi tagadás, még az osztályfőnöknek is elakadt a lélegzete a látványtól, de különösebben nem kommentálta a gyermekek munkáját. Megtette ezt viszont a nemrég végzett incifinci biológiatanci, aki a „mi kultúránkban nincs semmi hagyománya ennek a szemétnek” csatakiáltással letépte, és a földre dobta, összetaposta a gyermekek sok gonddal készített munkáit. Ezután ugyanebben az osztályközösségben rejtélyes módon szokássá vált a rongálás. Szinte nem telt el olyan hét, hogy legalább egy ablakszem be ne tört volna, de aprítottak, törtek-zúztak az „elvetemült kölykök” mindent, ami a közelükbe került. Egy év végi szülői értekezleten az osztályfőnök is szóvá tette az ügyet, a szülők pedig tétlenül-értetlenül vonták össze szemöldöküket a romokban heverő osztályterem láttán. Csupán egy anyuka nem hüledezett, ő ugyanis tudta, hogy rongálásból, mások munkája iránti tiszteletlenségből jó idejében „feladta a leckét” az incifinci biosztanci.