A veterán és a verseny

Vidékünkön az önfeláldozás eme nemes megnyilvánulásának komoly hagyománya van, hiszen régi házak, régi házszámai még ma is őrzik az önkéntes tűzoltóság rendszerét. Szigorú rendszabályzat szerint tevékenykedtek az önkéntes tűzoltók, mindenkinek megvolt a pontos beosztása, mit kell tennie tűz esetén. Ezt pedig a házszámtáblán is jelezték a kívülállónak. Akinek veder volt a házszámtábláján, vederrel ment tüzet oltani, akinek csákány volt, az csákánnyal, a lapátos, pedig lapáttal és így tovább. Az önként vállalt feladatért cserébe ezeknek az embereknek kiváltságok jártak. Például vallási ünnepek alkalmával megtisztelő feladatok és előkelő helyek vártak rájuk a szertartás idején. A feladatkör pedig öröklődött, apáról fiúra szállt, hasonló módon a kijáró tisztelet, a megkülönböztetés is. Ma már ritka az olyan önkéntes tűzoltó, akinek az apja, nagyapja is lánglovag volt. Azonban a rendszer továbbra is működik, sőt rátermettségüket újabban tűzoltó-vetélkedőkön mérik össze, ahová meghívják a környék összes valamirevaló önkéntes tűzoltóját. A verseny rendszerint a falunapi ünnepségek egyik programja szokott lenni, ahol még azok is jól szórakoznak, akik különösebben nem érdeklődnek a tűzoltás iránt. Az ilyen események díszvendégei a veterán tűzoltók, akik ugyan nem tudják már a tömlőt elgurítani, de tanácsaikkal színesebbé, érdekesebbé tehetik a versenyt. Ilyen meghívott volt a szárhegyi önkéntesek szervezte tűzoltó-vetélkedőn a kilencven év fölötti Pista bácsi is, aki dédunokája karjába kapaszkodva érkezett a versenyre. Mellesleg „kivezényelte” az egész családját az eseményre. Az öregúr díszegyenruhában parádézott a futballpályán kedélyesen cseverészve a fiatalokkal, közben néha beszólt a versenypályára is, egy-egy utasítást adva. Hiba esetén rosszallóan ingatta a fejét: „hej, ha 30 évvel fiatalabb lennék, megmutatnám, hogy kell”. Azonban idős tűzoltó „zsörtölődését” megunva, valaki megkérdezte tőle: Mi a baj Pista bácsi, mi nem tetszik? Mire az öreg akkurátusan kifejtette: Egy kicsi tüzet gyújthattak volna, mert csak futkosnak összevissza, közben „suhutt semmi”!