A titkos többség

 A különbözõ önkormányzati bársonyülõkékre pályázók meghatározó része alternatív megoldásokkal próbálja a voksokat oly módon alakítani, hogy azok ne csak kizárólag a választópolgár egyéni és felelõsen átgondolt akaratának feleljenek meg. Nem állítanám, hogy befolyásolják a döntést, mindössze segítenek határozni. Abban, hogy a bélyegzõ merre is irányuljon majd. Mivel helyhatósági választásról van szó, így világos a cél: minél szélesebb kört próbálnak befogni amúgy ártatlannak tûnõ kis szívességekkel, mint például a polgárok rendelkezésére bocsátott jármûvek, hogy ne kelljen gyalogolniuk a pecsételés helyszínére.
Az erre vonatkozó némileg ködös információt felfedezve, igazából az ragadott meg, hogy milyen közösség tagjait részesítették ebben az elõnyben. Nos, a roma közösség tagjait. Visszaemlékezve, ez a jelenség egymagában nem is annyira meglepõ, hiszen négyévenként lehetõségünk adódik megtapasztalni, hogy a választások tájékán a politikusok hirtelen feltûnõen nagy odafigyeléssel fordulnak ezen közösség felé. Alaposabban megvizsgálva a tényt, felvetõdik a kérdés, hogy vajon, miért is történik az egész. A válasz aránylag egyszerû: a szavazatszám, ami igazán lényeges, ezért a legszámosabb csoportot ajánlatos megközelíteni. Mindezeket végiggondolva, nem teljesen értem az etnikumok nagy harcát kis országunkban, a „kié is ez a föld” típusú kirohanásokat.
Õszintén kíváncsi lennék arra az eredményre, amit országunkban (és nem csak) egy, a szabályok szerint megszervezett népszámlálás hozna, ahol mindenki a valós helyzetnek megfelelõen nyilatkozna. Az igazán érdekes a népesség etnikumok szerinti eloszlása lenne, mert bizony rögtön kiderülne, mennyire vicces többségi nemzeti paneleket pufogtatni, támadó- és védõállásokat építgetni, miközben az árnyékban egy, a számarány szempontjából igazán dinamikusan fejlõdõ etnikum már eldöntötte a többség-kisebbség kérdését. Hogy mindez csak a választásokkor tûnik fel, még nem változtat a tényen: õk a titkos többség.