A szamaritánus

Hajnali öt órakor résre nyitott szemekkel pislákolt a Kolozsvár–Bukarest intercityn. Kevesen voltak a fülkében, gondolta pihen még egy keveset, amíg megvirrad. A fáradt kábulatból halk könyörgés riasztotta, rongyos gyerek álldogált a széke mellett koszos tenyerét nyújtva. A zsebébe nyúlt, adott egy tízest a pulyának, és nézte, amint egy másik utas felé csoszogott szakadt cipőjében. Kissé furcsállta, hogy egy ilyen drága vonaton megengedik a kéregetést, de nem sajnálta a pénzt a szegény gyerektől.
Az ajtó sziszegése jelezte, hogy valaki belép a fülkébe. A fiatalember hatalmas válltáskájából maréknyi apróságot szórt a keskeny asztalra. Volt ott kulcstartó, notesz, golyóstoll, kabalamaci, ragtapasz, cérna, harisnya, olló, kirakós játék. Mindegyiken árcímke jelezte, hogy a mozgóárus mennyi pénzt vár érte. Kiválasztott egy noteszt, helyébe két tízest tett. A visszatérő fiatalember szemrebbenés nélkül seperte vissza táskájába a maradék árut, külön rekeszbe tette a pénzt. Brassóban újabb rongyos gyerek vonult végig a fülkén. Odaadta neki a sonkás-paprikás szendvicsét. Ezután két másik mozgóárus pakolt ki a vonatasztalra. Vett egy golyóstollat és egy kulcstartót is. A leukémiás gyerekek nevében adományt kérő torzra hízott férfi is kapott egy tízest. Az ujjatlan kezét mutogató idős bácsi a két csonkja közé csíptetve vette el a zöld bankót.
Bukarestben fáradtan és éhesen szállt le a vonatról. Épp beleharapott a maradék aprópénzén vett csirkés szendvicsbe, amikor egy sötét képű asszony kapaszkodott bele, hogy adjon neki is egy falatot az ételből. Próbálta lerázni. A fonnyadt nő egy hatalmasat harákolt, beleköpött a csirkés szendvicsbe, majd eszelős röhögéssel elszaladt...