A szabadság választása

Mert bármilyen zsebkendőnyi tele-pülésről is lett volna szó, ahol egyáltalán labdába rúgtak, és annak ellenére, hogy megmérettetésről szólt az egész vasárnapi felhajtás, a két párt vezetői csak győzelemről tudtak beszélni. Értik? Nincs vesztes, mindenhol győztünk. Ketten összecsaptak, de egyikük sem maradt alul. Természetesen meg is magyarázzák az egészet, hogy a győzelem tulajdonképpen egy kicsit másabb, pontosabban másként kell értelmezni, nem kell mereven a voksok, mandátumok számát nézni. Erkölcsi győzelem volt, megmutattuk a gonosz egypártrendszernek, hogy képesek vagyunk nagyot gondolni, és teszünk is érte, min-ket nem lehet többé figyelmen kívül hagyni – így az egyik. A másik meg szintén magyaráz, igaz ők már azért nézik a voksszámot. De a győzelem érzése itt sem marad el, elvitték a pálmát, sőt igazából csak az övék, a másik oldal csak zavarossá tette a vizet és a választópolgárok fejét. Mert egyébként tud-ták volna biztosra, hogy kire és hová nyomják a pecsétet. De ezek mindenféle mocskos módszerekkel összezavarták őket. És most azzal jönnek, hogy nagyot alkottak. És így tovább. Sárdobálás minden mennyiségben.
Kíváncsi lennék arra a helyzetre, amikor – ad absurdum – a két alakulatnak megadatna, hogy csak ketten mérjék össze erejüket a romániai magyarság szavazataiért küzdve. Előállna ugyanis az a helyzet, hogy kétséget kizáróan győztest lehetne hirdetni. Főképp az érdekelne, hogy ha győzelemnek könyvelik el a mostani bizony veszteségekkel tarkított szereplést, minek titulálnák a sikert a leírt ideális helyzetben? Hiper, szuper, mennyei győzelemnek, amilyen még soha nem volt? A tapasztaltak után legszívesebben megfordítanám a 2004-ben, az akkor még MPSZ által meghirdetett választási szlogent, a választás szabadságát. Valahogy így: a szabadság választása. Inkább erre voksolok. Hagyjanak békén.