A muuu és a fekete

Ergo a tehén egy komoly haszonállat. Nos, elárulhatom, hogy a muuuvi rövidfilmfesztivál szervezői többek közt rangossá akarják emelni a tehén erényeit azzal, hogy a fesztiváljuk szimbólumává választották. Ezen törekvésük egyik megnyilvánulása, hogy már második éve a fesztivál nyitóünnepségére bevezetnek egy élő tehenet, sőt azzal rémisztgetik a filmeseket, hogy „ha a tehén nem sétál be a Lázár-kastély udvarára, elmarad a fesztivál.” A sokkolás az idén annyira jól sikerült, hogy többen is elhitték az ugratást, és sápadtan álldogáltak a kastély udvarán a tehénre várva. Azonban Boglárka – az idei muuuvi-tehén – a kellő időben több száz kilós termetéhez illő kecses mozdulatokkal besétált a megnyitóra, ám mivel soha nem járt ki arról az udvarról, ahová született, kissé furcsán viselkedett a tömeg láttán. Ugrándozott, ficánkolt – már amennyire kilói engedték – egyszóval mindenféle formában igyekezett tudtára adni gazdájának, Guszti bácsinak, hogy fesztivál ide vagy oda, neki bizony nem tetszik, hogy ennyi ember közé hozták. Arról szó sem lehetett, hogy bárki is közelebbi barátságot kössön vele, nem lehetett megsimogatni, mint a tavalyi áldott jó Violát, még a fényképezést is csak tisztes távolságból tűrte. Guszti bácsit viszont nem olyan fából faragták, hogy ha valamit megígért, azt ne teljesítené. Márpedig ha elvállalta, hogy Boglárkájából fesztiváltehenet farag, hát annak rendje-módja szerint eleget is tett a felkérésnek. Színpadias mozdulatokkal sétáltatta Boglárkát, és a gépeiket kattogtató vendégeket szakszerűen utasítgatta, mekkora távolságra álljanak a termetes kabalától, hogy ne kerüljenek a szarvára fotózás közben. Gond csupán akkor adódott, amikor megpillantotta a fesztivál egyetlen kongói résztvevőjét Boglárkája felé közeledni. „Hohó, erről nem volt szó!” – jelentette ki bölcsen az egyik szervezőnek – „Boglárka még fehér embert is alig látott, nemhogy feketét!”