A másik (plakát)arc

Példaként a regnáló magyar miniszterelnök mulatságos dervistáncát említettem, ám az élet időközben hazai illusztrációval is szolgált.
Kis késéssel akadt a kezembe egy kisvárosi újság választási lapszáma, amelyben a politikai bulvár igazi gyöngyszemére bukkantam. Az erdélyi magyar nyilvánosságban még nem túl elterjedt a közszféra és a magánélet problémátlan összemosása – viszonylag ritkán látni például olyan választási plakátot, amelyen a képviselőjelölt agg édesanyját átkarolva halad a szép jövő felé. Ezért volt meglepő az a PR-interjú, amelyben az egyik jelölt – hangsúlyoznám, nem a személy, hanem a jelenség a fontos – a feleségével együtt állt mikrofon elé, elmondani, mennyire szeretik egymást (mellette fotó, a fiatal feleség gyengéden hajol össze férjurával). A kukkolói szenvedélyeknek hódoló olvasók részletekbe menően értesülhettek kettejük viszonyának alakulásáról, szerelmük tüzének fellobbanásától a házasélet boldogságáig. Mindez, gondolom, a jelölt „másik”, „emberi” arcának megrajzolását hivatott szolgálni (családcentrikusság, hitvesi hűség, egyebek), politikáról ugyanis szó sem esett. Nem ítélem én el az effajta népszerűség-hajhászást (sőt vidám perceket képes szerezni számomra), a jelenség mégis aggasztó, mivel egy politikust – ó, áldott naivitás! – elvileg nem politikán kívüli okokból kéne megválasztani.
A folyamat azonban megállíthatatlan; látom is lelki szemeimmel az óriásplakátot, amelyen – mondjuk – egy megnyerő mosolyú jelölt kezében almát tart, háttérben a teljes rokonság a vidéki kúria előtt. Felirat: „Ezt az almát drága jó nagyanyám kertjében szedtem. Beérik a gyümölcs!” És nyerni fog, ahogyan nyert a szóban forgó politikus is.