A ló története

A ló azért is fontos dolog, mert mély emberi vívódásokat képes kiváltani a lovasban, ha nem tudja megindítani a vágtát, pláne az átlózáshoz elengedhetetlen lábváltást. Pedig a múlt héten ment, és előtte is, dicséretet is kapott érte. De most nem megy, és ezáltal a tegnap még reményteljes lovas hirtelen a világ legbénább emberének érzi magát. Fontos, mert kis koncentrálással a részeg cowboyra hajazó összevissza dobálózó testtartás kiegyenesedik, a ló patájánál járó tekintet felemelkedik, a láthatár kinyílik, a hajlott gerinc pedig megkönnyebbülve nyeri vissza eredendő állapotát.
De a ló azért is jó, mert a lovaglás után le lehet csutakolni, ami a szakirodalom szerint hasonló érzéseket vált ki a művelet végrehajtójában, mint a babafürösztés. Azzal is csak addig van baj, míg legyőzzük félelmünket, hogy kicsúszik a baba a kezünkből, és eltörik. A ló biztosan nem törik el, de állítólag pontosan érzi, ki kezeli utálkozással a tajték eltávolítását, s a felismerés esetenként nem minden következmény nélküli. Ha viszont ez nem áll fenn, a lovas hajlamos elfelejteni akár heveny szénanátháját is, s csak otthon eszmél, amikor azt látja, hogy nem lát a bedagadt szemétől.
Mert a ló olyan lehet, mint a szerelem. Kitölti a gondolatot, zaklatottá teszi az álmot, széppé az ábrándozást. Segít abban, hogy az ember jobban megismerje önmagát. De a gyerekét feltétlenül.