A kecskéd beájulna

Nem csalás, nem átverés: a több mint száz éve ismert fajtát Tennessee ájulós kecskének hívják, de említik Tennessee húskecskeként, Texasi falábúként, merevkecskeként vagy riadós kecskeként is. Mint a furcsaságok többsége, a hiperérzékeny kecske is Amerikából származik; John Tinsley farmer 1880-ban érkezett Tennessee államba az első merev lábú kecskékkel. A mekegők híre hamar elterjedt, hiszen az ájuldozó kecskék kevésbé voltak szökésre hajlamosak, a kerítésen eszükbe sem jutott átmászni, ugyanakkor izmosak voltak és szaporák – mit kívánhat többet egy farmer egy kecskétől? A fajtát száz évvel később fedezték fel újra. A gyakorlatiasabb tenyésztők gyorsan növekvő, szapora jószágokat láttak bennük, az állatbarátok pedig furcsa viselkedésükért becsülték a Tennessee kecskéket. Időközben fény derült arra is, hogy az ájulás a Myotonia congenita tünet eredménye, amelyet az izomsejtek akaratlan összerándulása okoz. Ha a mekecs megijed, az izomösszerándulásoktól szinte lebénul, és egyszerűen eldől, mint az ólajtó. Az „ájulás” csak néhány másodpercig tart, az állat repülősó és parfüm nélkül is talpra áll, és mintha mi sem történt volna, tovább legelészik. Az idősebb kecskék megtanulják kezelni a furcsa tünetet, és amikor éppen elalélnának, merev testtel, egy helyben ugrándoznak, amíg el nem múlik a görcs a lábukból.
Kísérletező kedvű tenyésztőknek az ájulós kecske példája számos kihívást kínál: bizonyára nem egyedül volnék kíváncsi a pityergős hiénára, a szelíd, ragaszkodó alligátorra, az akrobatamód rugalmas testű tehénre, a fogyókúrázó disznóra vagy a vérengző galambra.