Európai uniós viszonylatban Romániában az egyik legmagasabb a nők elleni párkapcsolati erőszak előfordulási aránya – hívta fel a figyelmet hétfőn az Eurostat adataira hivatkozva a Friedrich Ebert Alapítvány romániai irodája.
Nicușor Dan államfő hétfőn a Facebook-oldalán közölte, azért hívta meg a szakszervezetek képviselőit a Cotroceni-palotába, hogy nyíltan megvitassák a költségvetési egyensúlyt biztosító lehetséges megoldásokat.
Olyan hírek láttak napvilágot a román nyelvű sajtóban, miszerint a kolozsvári Cholnoky Jenő Földrajzi Társaság akadályozta volna meg a Korond-patak elterelését. Imecs Zoltán elnök a Krónikának elmondta, a civil szervezetet csak véleményezésre kérték fel.
Miközben az Európai Unióban növekszik az óvodai oktatásban részt vevők aránya, Románia továbbra is az utolsó helyen áll a legkisebb nevelése, oktatása terén.
Románia készen áll fokozni a védelmi, biztonsági és gazdasági együttműködést „kulcsfontosságú stratégiai partnerével”, az Egyesült Államokkal.
Nagyvárad országos premierként részese egy európai finanszírozású, magyar irányítású meteorológiai szimulációnak, mely révén a kánikulában azonosítják a város legforróbb pontjait, ahol ezek után hűsítő megoldásokat alkalmaznak.
Simona Bucura-Oprescu munkaügyi miniszter szerdán kijelentette, hogy a kiszolgáltatott fogyasztók a hatósági villanyáramár július elsejei megszűnése után is számíthatnak költségvetési támogatásra.
Miközben a hiány lefaragását célzó intézkedéscsomag kidolgozása közben a politikai alakulatok tárgyalásain szó esik többek között az áfa emeléséről is, a nem hatékony adóbehajtás miatt jelenleg is tetemes potenciális bevételtől esik el az államkassza.
Nehézséget okozott a magyar végzősök számára a román nyelv és irodalom érettségi írásbelije – mondta el megkeresésünkre két kolozsvári diák, valamint egy csíkszeredai pedagógus.
A romániai polgárok az ország háborúba sodródásától tartanak a leginkább – derül ki egy friss közvélemény-kutatásból.
Egybehangzó bukaresti sajtóértesülések szerint pénzügyi tranzakciós illeték is szerepel a költségvetési hiány csökkentését célzó, a közös kormányzásra készülő pártok által figyelembe vett intézkedések között.
A román labdarúgó-válogatott szombaton Bécsben vereséget szenvedett Ausztriától a 2026-os FIFA világbajnokság európai selejtezősorozatának harmadik mérkőzésén, a H csoportban. Ausztria 2–1-re (1–0) győzött, ez volt az első meccsük a selejtezősorozatban.
A gépjárműpark villamosítása terén elért uniós eredmények interaktív bemutatását célozza az Európai Autógyártók Szövetségének új internetes platformja, mely többek között azt is összesíti, mennyibe kerül a villanyautók töltése egy-egy tagállamban.
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) olyan adóreform-csomagot javasol Románia számára, amely az adóterheket a munka adóztatásáról (beleértve a társadalombiztosítási járulékokat is) a fogyasztásra és kisebb mértékben a tőkére kivetett adókra helyezi át.
A Wizz Air által 2024. július elején indított Brassó és Budapest közötti közvetlen repülőjáratok igazi sikernek bizonyultak: egyre többen utaznak repülővel a Cenk alatti város és a magyar főváros között.
Június 6-án, pénteken reggel 9 órakor ismét megnyitják a forgalom előtt a tél idejére lezárt Transzalpina, azaz a 67C jelzésű országút Rânca és Curpăt közötti szakaszát – tájékoztatott csütörtökön a közúti infrastruktúrát kezelő országos vállalat (CNAIR).
Újabb, az interneten terjedő, Románia fegyveres konfliktusban való részvételéről szóló álhírekre figyelmeztet a bukaresti belügyi tárca.
Az ukrán erők víz alatti robbanószerkezetekkel felrobbantották kedden a Krími híd tartóoszlopait – közölte az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU).