Fotó: Kristó Róbert
Hat töltőállomás építését kezdte el a Mol a tervezett 14 közül két romániai autópálya mentén – közölte csütörtökön a Mol romániai leányvállalata.
2021. november 25., 19:482021. november 25., 19:48
Az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közlemény szerint a román közúti infrastruktúrát kezelő állami vállalattal az év elején kötött szolgáltatási koncessziós szerződés értelmében
Az A1 jelzésű autópályán további kettő fog megépülni, az építési engedéllyel már rendelkeznek, a munkálatok decemberben kezdődnek. A Mol becslése szerint egy-egy töltőállomás 2 millió euróba kerül, így a 14 töltőállomás megépítése várhatóan 28 millió euróba kerül. Az első töltőállomások megnyitását 2022 második felében tervezik.
Camelia Ene, a Mol Románia ügyvezető igazgatója elmondta, hogy
Emlékeztetett, hogy a Mol jelenlegi átalakulásának köszönhetően üzemanyag-kiskereskedőből összetett szolgáltatásokat nyújtó vállalattá válik.
Leszögezte, hogy a román állami vállalattal kötött megállapodás alapján készülő új töltőállomások fontosak annak a célnak az elérésében, hogy ügyfélportfóliójuk minél változatosabbá váljon. A legmodernebb technológiával felszerelt, új töltőállomásokon az autósoknak nem csak tankolásra, de pihenésre, étkezésre vagy kikapcsolódásra is lehetőségük nyílik – mondta.
Tíz töltőállomás a Nagylak-Nagyszeben útvonalon, két töltőállomás a Pitesti-Bukarest útvonalon és másik két töltőállomás a Cernavodă-Konstanca útvonalon épül meg.
Nagy nyomás nehezedik az új otthonban gondolkodókra, hiszen a deficitcsökkentés miatt augusztus elsejétől megszűnik a kedvezményes áfakulcs, és 21 százalékosra emelkedik az új építésű lakások értékesítésekor felszámolt általános forgalmi adó.
A román vízügyi igazgatóság (ANAR) átszervezése veszélyezteti a vízgazdálkodási infrastruktúrát és pusztító hatása lesz az alkalmazottakra és családjaikra – közölte egy nyílt levélben az intézmény szakszervezete (SMAR).
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a Profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Európai Bizottság a következő pénzügyi ciklusban gyökeresen átalakítaná a területalapú mezőgazdasági támogatások rendszerét, amelynek legnagyobb vesztesei a kelet-európai gazdák lennének. Ez ellen gyűjtenek aláírásokat a romániai gazdaszervezetek is.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
Anyagilag egyre megerőltetőbb lesz gépkocsit fenntartani, vezetni, hiszen akár havi több száz lejes pluszköltséget generálhatnak az autótulajdonosoknak a kormány megszorító intézkedései, melyek egyéb drágulásokkal karöltve érkeznek.
szóljon hozzá!