Terjeszkedő Immoeast

Több logisztikai központot is épít az osztrák ingatlanbefektető. A kelet-európai ingatlanügyletekre szakosodott osztrák Immoeast befektetési társaság a következő években nyolc–tíz logisztikai központot épít Romániában. A befektetési társaság együttműködik építési partnerével, a European Futurs Grouppal, kiegészítve eddig irodákból és kiskereskedelmi ingatlanokból álló romániai portfólióját.

Gazda Árpád

2007. június 06., 00:002007. június 06., 00:00

A beruházásokra 300 millió eurót szánnak, összesen 400–500 ezer négyzetméter hasznos területet építenek föl. Ebből 18 ezer négyzetméternyi építkezés még az idén elkészül a tervezett Pantelimon raktár keretében Bukarest közelében, az A2-es és az A3-as autópálya között. A mostani pénzügyi évben az Immoeast beruházási programja 6 milliárd euró, amelyet részben a május 25-én befejezett, 2,835 milliárd eurós tőkeemelésből finanszíroz.

Az Immoeastnek jelenleg 103 kész, illetve épülőfélben lévő ingatlana van Romániában, 3,4 millió négyzetméteren. Románia több mint 20 százalékos részesedésével az Immoeast portfóliójában a cég legfontosabb befektetési területévé vált, és aránya tovább nő az új beruházások nyomán. A harmadik üzleti negyedév végén, január 31-én az Immoeast teljes romániai portfóliója 7,2 milliárd eurót ért, jelenleg a cégnél már 9 milliárd euróra tartják a teljes értéket, és a mostani pénzügyi év végéig, jövő áprilisig 14 milliárd euróra számítanak. A negyedév végén 296 ingatlant tartottak részben vagy egészben a portfólióban 4,16 négyzetméter hasznos területtel, 159,6 százalékkal, illetve 191,8 százalékkal többet az egy évvel korábbi 114-nél 1,42 millió négyzetméter hasznos területtel. Az első üzleti félév végén, tavaly októberben a vállalat ingatlan vagyona 5,3 milliárd euró volt, egy évvel korábban 1,2 milliárd.

A legtöbb Immoeast-befektetés, 21 százalék már az első üzleti félévben is Romániába irányult, a második helyen Csehország állt 17 százalékkal, majd Magyarország és Lengyelország következett 15 százalékkal, illetve 14 százalékkal.

MTI

Kolozsváron is érdekeltek az osztrákok

A januárral végződött harmadik üzleti negyedévben az Immoeast adó előtti összeredménye 203,6 millió euró volt, 138,7 százalékkal több az egy évvel korábbi 85,3 milliónál. Az üzemi eredmény 180 százalékkal 159,1 millió euróra emelkedett 56,8 millióhoz képest. A forgalom 180,5 százalékkal 130,6 millió euróra nőtt 46,6 millióhoz képest. A társaság tavaly augusztusban jelentette be, hogy 25 százalékos részesedést szerzett a kolozsvári Polus Center bevásárlóközpontot is építő TriGránit Holding társaságban. Az Immoeast a harmadik legjelentősebb ingatlanfejlesztő Európában.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. június 20., péntek

Tovább nőtt az üzemanyagok ára

Két nappal az előző drágítás után, pénteken újra árat emelt töltőállomásain a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom – ez már a harmadik drágítás volt az Izrael és Irán között dúló háború kitörése óta.

Tovább nőtt az üzemanyagok ára
Tovább nőtt az üzemanyagok ára
2025. június 20., péntek

Tovább nőtt az üzemanyagok ára

2025. június 20., péntek

Javulás helyett romlott a hulladék újrahasznosításának aránya Romániában

Az európai uniós statisztikákban amúgy is sereghajtó Romániában nemhogy javult volna, hanem romlott a hulladék újrahasznosításának aránya – figyelmeztetett a környezetvédelmi őrség (GNM).

Javulás helyett romlott a hulladék újrahasznosításának aránya Romániában
2025. június 20., péntek

A kormányalakítási patthelyzet nyomán Románia nem tudja Brüsszelben bemutatni a deficitcsökkentő intézkedéseket, szankció jöhet

Alin Andrieș pénzügyi államtitkár fogja képviselni Romániát az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsának (ECOFIN) pénteki ülésén.

A kormányalakítási patthelyzet nyomán Románia nem tudja Brüsszelben bemutatni a deficitcsökkentő intézkedéseket, szankció jöhet
2025. június 19., csütörtök

Bányát ad az állam hét erdélyi helyszínen

A román állam 18 új pályázati felhívást közölt bányászati koncessziós jog megszerzésére. A többek között arany-, grafit-, lignit-, feketekőszén-, érc- és sólelőhelyek közül hét helyszín Erdélyben található.

Bányát ad az állam hét erdélyi helyszínen
Bányát ad az állam hét erdélyi helyszínen
2025. június 19., csütörtök

Bányát ad az állam hét erdélyi helyszínen

2025. június 19., csütörtök

Túlélő üzemmódban a CFR, de még nem állítja le a vonatokat

A Román Vasúttársaság utasszállító részlege túlélésre rendezkedett be: nem megy csődbe, nem állítja le a vonatokat, viszont a fizetésképtelenség veszélye fenyegeti – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján a vállalat vezérigazgatója.

Túlélő üzemmódban a CFR, de még nem állítja le a vonatokat
2025. június 19., csütörtök

Egy év alatt elérte a százat a lengyel cégcsoport okosboltjainak száma Romániában

Az eladó nélküli önkiszolgáló, más néven okosboltok olyan üzletek, amelyekben nincs szükség hagyományos kiskereskedelmi eladókra a vásárlók kiszolgálásához.

Egy év alatt elérte a százat a lengyel cégcsoport okosboltjainak száma Romániában
2025. június 19., csütörtök

Legalább jókor jön a szükséges rossz – Hogyan készüljünk a villanyárplafon kivezetésére?

Ahhoz képest, hogy milyen villanyárak voltak két-három évvel ezelőtt, a most ajánlott díjszabások nagyon barátságosnak tűnnek, jókor liberalizálják a villamosenergia-piacot – jelentette ki a Krónikának Nagy-Bege Zoltán energetikai szakértő.

Legalább jókor jön a szükséges rossz – Hogyan készüljünk a villanyárplafon kivezetésére?
2025. június 18., szerda

Elemzők: a csőd szélére sodorhatja Romániát egy esetleges leminősítés

Amennyiben Romániát augusztusban leminősítik, és bekerül a befektetésre nem ajánlott, vagy bóvli (angolul junk) minősítésű országok sorába, a 2009-eshez hasonló helyzet alakulna ki – figyelmeztet Adrian Codirlașu, a CFA Románia elnöke.

Elemzők: a csőd szélére sodorhatja Romániát egy esetleges leminősítés
2025. június 18., szerda

Mégsem rajtol el a héten a roncsautóprogram

A Környezetvédelmi Alap (AFM) szerdán bejelentette, hogy az új kormány megalakulásáig felfüggeszti finanszírozási programjainak elindítását.

Mégsem rajtol el a héten a roncsautóprogram
2025. június 18., szerda

USR: megállapodás van a deficitcsökkentő intézkedéscsomag 80 százalékáról

A Mentsétek meg Románát Szövetség (USR) parlamenti képviselője, Oana Țoiu szerint a jövendőbeli koalíciót alkotó pártok megállapodtak a deficitcsökkentő intézkedéscsomag 80 százalékáról.

USR: megállapodás van a deficitcsökkentő intézkedéscsomag 80 százalékáról