Növelnék az exportot

A kormány legutóbbi ülésén határoztak arról, hogy új eszközöket vezetnek be a Gazdasági és Kereskedelmi Minisztérium által felügyelt exporttámogatási programba. Ez a határozat kiegészíti az érvényben levő 2004/2100-as kormányhatározatot, amely a romániai export támogatási rendszerét szabályozza.

2007. március 28., 00:002007. március 28., 00:00

A módosításokértelmében a közeljövőben létrehoznakegy internetes külkereskedelmi portált, amely szabadhozzáférést biztosít az információhozminden érdeklődő számára. Ugyanakkor többországban is szerveznek olyan eseményeket, amelyeken agazdasági minisztérium külképviseleteindolgozó gazdasági tanácsosok a románexportot népszerűsítik. Az állami támogatásokravonatkozó közösségi szabályozásoknakmegfelelően bevezetik a de minimis (csekély összegű)támogatásokat. A támogatás odaítélésekoraz adott pénzügyi évben, valamint az előző kétpénzügyi év alatt odaítélt deminimis támogatás teljes összege nem haladhatjameg a 200 000 eurót. „Az program keretén belülrészlegesen finanszírozható lesz a márkanevekmegalkotása és népszerűsítése,beleértve az ágazati márkanevek kialakításátis – nyilatkozta Winkler Gyula kereskedelmi megbízottminiszter az ülést követően. – Módosítottukazokat a kitételeket is, amelyek alapján kiválasztjuka nemzetközi vásárokat és kiállításokat,amelyeken a romániai cégek részvételéttámogatjuk, valamint kiegészítettük atámogatott cégek kiválasztásánálfigyelembe vett kritériumrendszert is.” A programra idén25,1 millió lejt utaltak ki az államkasszából,a 2006-ban kiutalt 23,4 millióhoz képest. „Az újtámogatási eszközök bevezetéséhezazonban szükség lesz az öszszeg megnövelésére,hiszen a cél az export nagymértékű, közel25 százalékos növelése ebben az évben”– tette hozzá a miniszter.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 30., szerda

Kevesebbet termelt idén a román sztáráramszolgáltató, ezért a piacról vásárolva kellett pótolnia a hiányt

A Hidroelectrica, Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, amely egyben legalább 600 000 háztartási ügyfél számára áramot is szolgáltat, az idei év első hat hónapjában kevesebb energiát termelt, mint amennyit értékesített.

Kevesebbet termelt idén a román sztáráramszolgáltató, ezért a piacról vásárolva kellett pótolnia a hiányt
2025. július 29., kedd

Elfogyott a pénz az Anghel Saligny közművesítési programra

Ilie Bolojan kormányfő kedden kijelentette, hogy a fejlesztési minisztériumnak az Anghel Saligny közművesítési programra elkülönített költségvetése gyakorlatilag kimerült. A PSD ragaszkodik a beruházások folytatásához.

Elfogyott a pénz az Anghel Saligny közművesítési programra
2025. július 29., kedd

Megakadályozná a kormány az állami intézmények közötti „népvándorlást”, hogy az elbocsátottak ne maradhassanak állami alkalmazásban

A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.

Megakadályozná a kormány az állami intézmények közötti „népvándorlást”, hogy az elbocsátottak ne maradhassanak állami alkalmazásban
2025. július 29., kedd

Bolojan a különleges nyugdíjakról: nő a korhatár, a nyugdíj nem lehet nagyobb a fizetésnél

Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.

Bolojan a különleges nyugdíjakról: nő a korhatár, a nyugdíj nem lehet nagyobb a fizetésnél
2025. július 29., kedd

Ahelyett, hogy csökkenne, egyre csak dagad a deficit: mélyebb a költségvetés hiánya, mint egy éve

Egyre határozottabb megerősítést nyer, hogy Románia még messze van attól, hogy az idénre is átnyúlt tavalyi választási szuperévben óriásira duzzadt költségvetési hiány csökkentésének útjára lépjen.

Ahelyett, hogy csökkenne, egyre csak dagad a deficit: mélyebb a költségvetés hiánya, mint egy éve
2025. július 29., kedd

Dráguló vonatjegyeket hoz augusztustól az áfaemelés

A vonatjegyek árának növelését javasolja augusztus 1-től a közlekedési minisztérium. A szaktárca rendelettervezete szerint az intézkedést az áfakulcs 19 százalékról 21 százalékra emelése indokolja.

Dráguló vonatjegyeket hoz augusztustól az áfaemelés
2025. július 29., kedd

Küszöbön a különleges nyugdíjak reformja: részleteket árult el a kormányfő

Ilie Bolojan miniszterelnök kedden pontban délre tervezett sajtótájékoztatón tervezi ismertetni a különleges nyugdíjak reformintézkedéseit, ám néhány részletet már hétfőn elárult a G4media.ro portálnak adott interjúban.

Küszöbön a különleges nyugdíjak reformja: részleteket árult el a kormányfő
2025. július 28., hétfő

Nőtt a háztartások havi átlagjövedelme, de továbbra is keveset sikerül félretenni

Az idei első negyedévben 9148 lej volt a romániai háztartások havi átlagjövedelme, 13,7 százalékkal nagyobb mint 2024 ugyanezen időszakában; a kiadások az összeg 83,8 százalékát kitevő 7667 lejt vittek el – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Nőtt a háztartások havi átlagjövedelme, de továbbra is keveset sikerül félretenni
2025. július 28., hétfő

Jelentősen megdrágul az útadómatrica, nő a bírságok értéke is

A járművezetőknek szeptember 1-jétől többet kell fizetniük az útadómatricáért, ahogyan az útdíjat be nem fizetőkre kiszabott bírságok összege is nő.

Jelentősen megdrágul az útadómatrica, nő a bírságok értéke is
2025. július 25., péntek

Zöld jelzés a megszorításoknak: kihirdette Nicușor Dan az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagot

Nicușor Dan államfő kihirdette az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvényt.

Zöld jelzés a megszorításoknak: kihirdette Nicușor Dan az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagot