Németország és Portugália egyetértésben utasította el az eurókötvény

Németország és Portugália egyaránt elutasította a közös euróövezeti kötvény bevezetését.

2011. szeptember 02., 11:512011. szeptember 02., 11:51

Angela Merkel német kancellár és Pedro Passos Coelho portugál miniszterelnök a csütörtökön Berlinben folytatott tárgyalásokon egyetértett abban, hogy az eurókötvény esetleges bevezetése nem a megfelelő válasz az adósságválságra. A kötvény bevezetésének egyik legfőbb támogatója korábban Nicolas Sarkozy francia államfő volt, a közelmúltban azonban – nem utolsósorban a német kancellárnak engedve – elállt ettől. Szakértők ugyanakkor nem tartják kizártnak, hogy a kötvény szükség esetén később bevezetésre kerül.

Merkelhez hasonlóan Coelho is úgy vélte, hogy az eurókötvény nem megoldás az adósságproblémákra. A portugál miniszterelnök annak a nézetének adott hangot, hogy elengedhetetlen a politikai unió elmélyítése, ugyanakkor egyetértett azzal a német és francia javaslattal, amely szerint az eddiginél erősebb gazdaságpolitikai koordinációra, valamint kötelező jellegű adósságfékekre van szükség. Ennek kapcsán utalt a nemzeti alkotmányok ilyen irányú módosításának lehetőségére.

Portugália Görögország és Írország mellett a harmadik olyan ország, amely az európai partnerek, valamint a Nemzetközi Valutaalap pénzügyi támogatására szorul. A portugál segélycsomag csaknem 80 milliárd eurót tesz ki. Ennek fejében Lisszabonnak csökkenteni kell költségvetési deficitjét, átfogó szerkezeti reformokat kell végrehajtania, és mielőbb  meg kell valósítania privatizálási programját.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 22., péntek

Hemzsegnek az állami vállalatoknál vezetői pozíciókra jelentkezők

Huszonnégy óra alatt több mint 600 önéletrajzot töltöttek fel a gazdasági minisztérium honlapjára az állami vállalatoknál vezetői pozíciók iránt érdeklődő szakemberek – közölte pénteken a szaktárca.

Hemzsegnek az állami vállalatoknál vezetői pozíciókra jelentkezők
2025. augusztus 22., péntek

Szakszervezetek: a PNRR a politikai és közigazgatási tehetetlenség szimbólumává vált

A PNRR-be foglalt beruházások egy részének a felfüggesztése gazdaságilag kockázatos és politikailag problematikus, ugyanakkor gyengíti Románia brüsszeli tárgyalási pozícióját – figyelmeztetett pénteken az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).

Szakszervezetek: a PNRR a politikai és közigazgatási tehetetlenség szimbólumává vált
2025. augusztus 22., péntek

Jövő héten jöhet a második deficitcsökkentő csomag a kormányfő szerint

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint adottak a feltételek ahhoz, hogy a kormánykoalíció jövő héten felelősséget vállaljon a parlamentben a második deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.

Jövő héten jöhet a második deficitcsökkentő csomag a kormányfő szerint
2025. augusztus 22., péntek

Miközben duplájára duzzadt a villanyszámla, az energiaárak csökkentését ígéri a szaktárcavezető

Miközben lassan mindenki kézhez kapja a villamos energia ársapkájának eltörlése nyomán nagyjából duplájára duzzadt villanyszámláját, a lakosságnak szolgáltatott energia árának a csökkentését tűzte zászlajára Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.

Miközben duplájára duzzadt a villanyszámla, az energiaárak csökkentését ígéri a szaktárcavezető
2025. augusztus 22., péntek

Bolojan: elhalasztják az ingatlanadók piaci áron alapuló megemelését

Elhalasztja a kormány az ingatlanadó piaci alapon történő kiszámítását.

Bolojan: elhalasztják az ingatlanadók piaci áron alapuló megemelését
2025. augusztus 21., csütörtök

A polgárok veszítenének, a lobbisták nyernének a magánnyugdíj-kifizetések tervezett szabályozásával?

Bírálta csütörtökön a Facebook-oldalán a magánnyugdíj-kifizetéseket szabályozó törvénytervezetet Claudiu Năsui volt gazdasági miniszter.

A polgárok veszítenének, a lobbisták nyernének a magánnyugdíj-kifizetések tervezett szabályozásával?
2025. augusztus 21., csütörtök

Küszöbön a recesszió, de nem lesz annyira durva a Krónikának nyilatkozó elemző szerint

Tényleg nyakunkon a recesszió? Ha igen, milyen hatással lesz a mindennapjainkra? – tettük fel a kérdést Bálint Csabának, a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa tagjának, akit a deficitcsökkentő intézkedések hatásairól is faggattunk.

Küszöbön a recesszió, de nem lesz annyira durva a Krónikának nyilatkozó elemző szerint
2025. augusztus 21., csütörtök

Romániában terjeszkedik egy osztrák acélipari nagyvállalat

Román céget vásárolt fel az osztrák acélipari nagyvállalat, a Voestalpine Group – számolt be Economedia.ro gazdasági portál.

Romániában terjeszkedik egy osztrák acélipari nagyvállalat
2025. augusztus 21., csütörtök

Több autót adtak el idén az első félévben, mint tavaly

Az idei év első hat hónapjában a nyers adatok szerint 3,5 százalékkal nőtt a gépjármű-kereskedelem forgalma 2024 első félévéhez képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett adataiból.

Több autót adtak el idén az első félévben, mint tavaly
2025. augusztus 21., csütörtök

Falfehér arccal vághatunk neki az albérletkeresésnek

Egyre inkább luxus albérletben lakni az erdélyi nagyvárosokban, főleg a sok ezer egyetemista családja számára, hiszen óriási megerőltetés úgy fizetni egy bérleményt, hogy közben a lakó nem vagy csak keveset keres. De nem könnyű a családosoknak sem.

Falfehér arccal vághatunk neki az albérletkeresésnek