Mobiltelevízió a köbön

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Megnyílt Hannoverben a legrangosabb információtechnológiai vásár, a CeBIT. Világszinten a legrangosabb informatikai és információtechnológiai kiállítás és vásár nyílt meg csütörtökön a németországi Hannoverben. Az idei CeBIT március 21-éig tart, és egyik fő témája a mobiltelevíziózás lesz. Ennek szentel kiemelt figyelmet az Európai Unió is: a közösség távközlési biztosa, Viviane Reding az idei CeBIT-en vázolja az ezzel kapcsolatos jövőbeni uniós politikát.

2007. március 16., 00:002007. március 16., 00:00

Az idei esemény hat fontosabbszegmenst jár körül: az üzleti folyamatok, akommunikáció, a digitális eszközök ésrendszerek, a bank és pénzügy, az államiszektor és a fejlesztés témakörét.
Az idei CeBIT-en összesen hatezercég vesz részt 77 országból. Miutántavaly az eseményre 430 ezren voltak kíváncsiak,a szervezők arra számítanak, hogy a látogatókszáma idén is eléri a 400 ezret. A szakértőkszerint azonban évről évre kevesebben lesznekkíváncsiak a hasonló kiállításokraés vásárokra, mivel a bővülő lakosságiinternetfogyasztás miatt a világhálónkeresztül egyre többen előbb értesülnek az újtechnológiákról. Emellett a nagy üzletláncok,a gyártó cégek egyre kiterjedtebb lefedettségűboltjaiban is a hamar meg lehet már vásárolni alegújabb gyártmányokat. Mi sem bizonyítjajobban a CeBIT hanyatlásának kezdetét, mint hogya legkiemelkedőbb évként számon tartott 2001-eseseményhez képest idénre harmadára, azaz280 ezer négyzetméterre csökkent a kiállításifelület. Hat évvel ezelőtt több mint nyolcezerkiállítót és 840 ezer látogatótregisztráltak. „2001-ben tetőzött a világon aDot.com-őrület. Azóta már számos vállalatmegszűnt, így nem vethető össze a két esemény”– fejtette ki Ulrich Koch szóvivő.
Az esemény „sztárjaiként”a szaksajtó a mobiltelefonon keresztüli televíziózást,valamint a High-Definition (HD) technológiás DVD-ketemlíti meg. Fontos eseményként emelik ki továbbáazt is, hogy a Sony Hannoverben fogja először bemutatni azeurópai érdeklődők számára a 3-asPlayStationt.
A CeBIT-látogatók olyanfürdőszobai tükörrel is szembefuthatnak, amelyenborotválkozás vagy éppen sminkelés közbenolvashatók a legfrissebb információk.Slágertermékként emlegetik máris azóriáskivetítővé átalakíthatószobafalakat és a ruhán viselhető számítógépeket,amelyeket szintén felvonultat a hannoveri szemle.Érdekességnek számít az a tény is,hogy tévéként és számítógép-monitorkéntegyaránt használható, 16:10 arányúképernyőket mutat be a CeBIT-en az LG. A koreai cégfejlesztésén a számítógéptőlfüggetlenül lehet tévézni. A termékmár áprilisban piacra kerül.
Eközben a Logitech két új,hordozható számítógépekhezajánlott webkamerát jelentett be. Az új termékrendelkezik a kedvezőtlen megvilágítás mellettis élvezhető képet biztosító RightLighttechnológiával, a RightSound technológia pedig ahangminőség javításában működikközre. A zajszűrő felismeri a beszélő hangja ésa háttérzaj közötti különbségeket,és szétválasztja azokat, hogy a beszélgetéstisztább és érthetőbb maradjon, illetvemegszünteti a bosszantó visszhangokat. Mindkétmodell kompatibilis a legnépszerűbbvideotelefon-szolgáltatásokkal, és egy különgombbal egyszerűen készíthető velük állóképis. Az új termékek szintén áprilistóllesznek kaphatók.
A világ első univerzálistöltője is először a CeBIT-en látható:Luigi Colani professzor AnyFix nevű töltője szinte az összeseurópai mobiltelefonnal kompatibilis. A közel 80esztendős Colani azt állítja, hogy a hírestermészettudós, Galileo Galiei nyomdokain járvadolgozta ki tervét.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 30., szerda

Kevesebbet termelt idén a román sztáráramszolgáltató, ezért a piacról vásárolva kellett pótolnia a hiányt

A Hidroelectrica, Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, amely egyben legalább 600 000 háztartási ügyfél számára áramot is szolgáltat, az idei év első hat hónapjában kevesebb energiát termelt, mint amennyit értékesített.

Kevesebbet termelt idén a román sztáráramszolgáltató, ezért a piacról vásárolva kellett pótolnia a hiányt
2025. július 29., kedd

Elfogyott a pénz az Anghel Saligny közművesítési programra

Ilie Bolojan kormányfő kedden kijelentette, hogy a fejlesztési minisztériumnak az Anghel Saligny közművesítési programra elkülönített költségvetése gyakorlatilag kimerült. A PSD ragaszkodik a beruházások folytatásához.

Elfogyott a pénz az Anghel Saligny közművesítési programra
2025. július 29., kedd

Megakadályozná a kormány az állami intézmények közötti „népvándorlást”, hogy az elbocsátottak ne maradhassanak állami alkalmazásban

A kormány tervezetet készít elő az állami intézmények közötti áthelyezések és kiküldetések leállítására, amely a költségvetési hiány lefaragását célzó második intézkedéscsomag része.

Megakadályozná a kormány az állami intézmények közötti „népvándorlást”, hogy az elbocsátottak ne maradhassanak állami alkalmazásban
2025. július 29., kedd

Bolojan a különleges nyugdíjakról: nő a korhatár, a nyugdíj nem lehet nagyobb a fizetésnél

Sürgősen rendezni kell a különleges nyugdíjak kérdését – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök keddi sajtótájékoztatóján, amelynek egyik fő témája a bírák és ügyészek nyugdíjazásának reformja a speciális juttatásoktól a nyugdíjkorhatárig.

Bolojan a különleges nyugdíjakról: nő a korhatár, a nyugdíj nem lehet nagyobb a fizetésnél
2025. július 29., kedd

Ahelyett, hogy csökkenne, egyre csak dagad a deficit: mélyebb a költségvetés hiánya, mint egy éve

Egyre határozottabb megerősítést nyer, hogy Románia még messze van attól, hogy az idénre is átnyúlt tavalyi választási szuperévben óriásira duzzadt költségvetési hiány csökkentésének útjára lépjen.

Ahelyett, hogy csökkenne, egyre csak dagad a deficit: mélyebb a költségvetés hiánya, mint egy éve
2025. július 29., kedd

Dráguló vonatjegyeket hoz augusztustól az áfaemelés

A vonatjegyek árának növelését javasolja augusztus 1-től a közlekedési minisztérium. A szaktárca rendelettervezete szerint az intézkedést az áfakulcs 19 százalékról 21 százalékra emelése indokolja.

Dráguló vonatjegyeket hoz augusztustól az áfaemelés
2025. július 29., kedd

Küszöbön a különleges nyugdíjak reformja: részleteket árult el a kormányfő

Ilie Bolojan miniszterelnök kedden pontban délre tervezett sajtótájékoztatón tervezi ismertetni a különleges nyugdíjak reformintézkedéseit, ám néhány részletet már hétfőn elárult a G4media.ro portálnak adott interjúban.

Küszöbön a különleges nyugdíjak reformja: részleteket árult el a kormányfő
2025. július 28., hétfő

Nőtt a háztartások havi átlagjövedelme, de továbbra is keveset sikerül félretenni

Az idei első negyedévben 9148 lej volt a romániai háztartások havi átlagjövedelme, 13,7 százalékkal nagyobb mint 2024 ugyanezen időszakában; a kiadások az összeg 83,8 százalékát kitevő 7667 lejt vittek el – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Nőtt a háztartások havi átlagjövedelme, de továbbra is keveset sikerül félretenni
2025. július 28., hétfő

Jelentősen megdrágul az útadómatrica, nő a bírságok értéke is

A járművezetőknek szeptember 1-jétől többet kell fizetniük az útadómatricáért, ahogyan az útdíjat be nem fizetőkre kiszabott bírságok összege is nő.

Jelentősen megdrágul az útadómatrica, nő a bírságok értéke is
2025. július 25., péntek

Zöld jelzés a megszorításoknak: kihirdette Nicușor Dan az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagot

Nicușor Dan államfő kihirdette az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagról szóló törvényt.

Zöld jelzés a megszorításoknak: kihirdette Nicușor Dan az első deficitcsökkentő intézkedéscsomagot