Fotó: Gov.ro
Marcel Ciolacu miniszterelnök pénteken Karánsebesen bejelentette, hogy jövőre folytatódik az energiaszámlák kompenzálása.
2023. december 15., 18:532023. december 15., 18:53
2023. december 15., 19:132023. december 15., 19:13
A kormányfő a sajtónak elmondta, hogy a munkaügyi és az energiaügyi minisztérium költségvetésében egy-egy milliárd lejt irányoztak elő erre a célra. Ha ez a pénz elfogy, akkor pótolják.
Ciolacu közlése szerint a kormány a csütörtöki ülésén döntött arról, hogy
Megjegyeztet azt is, hogy tudomása szerint az ártámogatásnak köszönhetően jelenleg Romániában a legkisebb a háztartási energia ára Európában.
Marcel Ciolacu és Sorin Grindeanu pénteken Karánsebesen részt vett a Karánsebes-Temesvár-Arad vasútvonal korszerűsítéséről szóló negyedik és egyben utolsó szerződés aláírásán, tákékoztat az Agerpres hírügynökség.
Jelentős, akár 20–30 százalékos visszaesés lehet idén a romániai idegenforgalomban a közalkalmazottaknak nyújtott üdülési csekkek körüli módosulások, illetve az áfa megemelése miatt – kongatták meg a vészharangot a turizmusban érdekelt vállalkozók.
Nagy nyomás nehezedik az új otthonban gondolkodókra, hiszen a deficitcsökkentés miatt augusztus elsejétől megszűnik a kedvezményes áfakulcs, és 21 százalékosra emelkedik az új építésű lakások értékesítésekor felszámolt általános forgalmi adó.
A román vízügyi igazgatóság (ANAR) átszervezése veszélyezteti a vízgazdálkodási infrastruktúrát és pusztító hatása lesz az alkalmazottakra és családjaikra – közölte egy nyílt levélben az intézmény szakszervezete (SMAR).
A hosszas csődeljárás után a bíróság döntött az első román fapados légitársaság, a Blue Air felszámolásáról – írta a Profit.ro a csődbiztos közleménye alapján.
Az Európai Bizottság a következő pénzügyi ciklusban gyökeresen átalakítaná a területalapú mezőgazdasági támogatások rendszerét, amelynek legnagyobb vesztesei a kelet-európai gazdák lennének. Ez ellen gyűjtenek aláírásokat a romániai gazdaszervezetek is.
Májusban áprilishoz képest 139 lejjel, azaz 2,5 százalékkal 5508 lejre csökkent a nettó átlagbér Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A májusi 5,45 százalékról júniusban 5,7 százalékra nőtt az éves infláció Romániában – közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A Moody's szerint a kormány első deficitcsökkentő csomagja fontos lépés a költségvetési egyensúly megteremtéshez, ám a felvállalt céloktól való bármilyen eltérés Románia leminősítéséhez vezethet.
Akár ötszörösére is megemelték egyes állami cégek vezetőinek a juttatásait az elmúlt hónapokban, miközben a kormány a takarékossági intézkedéseken dolgozott – közölte Radu Miruță gazdasági miniszter.
A bruttó hazai termék (GDP) az idei első negyedévben az előző negyedévhez képest stagnált, 2024 első negyedévéhez képest pedig 0,3 százalékkal nőtt – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett előzetes adataiból.
szóljon hozzá!