Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Az amerikai kormány nem készül költségvetési forrásból kisegíteni a csődbe ment Silicon Valley Bankot (SVB), de igyekszik biztosítani a betétesek pénzét – közölte az amerikai pénzügyminiszter vasárnap.
2023. március 12., 20:312023. március 12., 20:31
Janet Yellen a CBS televíziónak adott interjúban azt mondta: folyamatosan egyeztet a pénzügyi felügyeleti szervekkel a helyzet kezeléséhez szükséges lépésekről, de hozzátette, hogy nem terveznek állami segítséget nyújtani az SVB-nek.
Kijelentette, hogy a helyzet eltér a 2008-astól, az amerikai bankrendszer biztonságos és jól tőkésített, aggodalom a betétesek vagyona iránt van, a tervezett lépések is erre koncentrálnak.
A pénzügyminiszter a bankcsőd elsődleges okaként a magas kamatokat jelölte meg, ami annak a következménye, hogy a jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) folyamatosan emeli az irányadó kamatlábat. A kamatemelés az infláció elleni küzdelem egyik legfontosabb eleme, viszont a bankok számára kötvények és jelzálog alapú értékpapírok értékvesztéséhez vezetett, aminek a Silicon Valley Bak különösen kitett volt.
Gavin Newsom azzal indokolta az elnöki beavatkozás szükségességét, hogy nem csak munkahelyeket és emberek megélhetését kell megvédeni, de Kalifornia teljes innovációs ökoszisztémáját. A két nap alatt összeomlott pénzintézet ügyfelei elsősorban vállalkozások – főként technológiai cégek, kockázati tőkebefektető társaságok és prémium borászatok – voltak, illetve tehetős magánszemélyek a technológiai iparág világából.
miután beszüntette működését a SVB londoni bankja is, amely jelentős számú startup-vállalattal volt kapcsolatban. De a bank rendelkezett kirendeltséggel Indiában, Kínában, Németországban, Svédországban és Dániában is.
Az amerikai szövetségi betétbiztosítási szervezet (Federal Deposit Insurance Corp.) a 250 ezer dollár alatti betéttel rendelkező amerikai ügyfelek részére téríti meg a veszteséget, illetve próbál vevőt találni a bankra, hogy a nagyobb betétek se vesszenek el.
A Silicon Valley Bankot 1983-ban alapították kifejezetten azzal a céllal, hogy olyan cégekből toborozzák ügyfeleiket, amelyekbe kockázati tőketársaságok fektetnek összegeket. Ilyen vállalkozások jórészt a technológiai iparágban működnek. A bank a Szilícium-völgy vállalkozásainak nagy részével kapcsolatban volt.
Damoklész kardjaként lebeg már jó ideje a fejünk felett az óriásira dagadt költségvetési hiány lefaragására irányuló intézkedéscsomag. Elemzők szerint az áfaemelés egyetlen nyertese a román állam lenne.
Marcel Boloș nem hinné, hogy adóemelés nélkül sikerül előteremteni a 7 százalékos idei deficitcél teljesítéséhez szükséges 30 milliárd lejt.
Az Európai Bizottság az országos helyreállítási terv (PNRR) 3. számú kifizetési igényéből csak 1,279 milliárd eurót utal át Romániának, 869 millió euró kifizetését pedig felfüggesztették.
Az Európai Unióban 19,5 millió gyereket érint szegénység vagy társadalmi kirekesztettségi kockázata, ez az uniós gyermekpopuláció 24,2 százalékát jelenti – olvasható az EU statisztikai hivatalának (Eurostat) tavalyi évre vonatkozó felmérésében.
Június 30-ig el kell készülnie a 2025 második félévére vonatkozó deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak – jelentette ki Nicușor Dan elnök a munkáltatói szövetségekkel tartott csütörtöki találkozóján.
A magyar Építési és Közlekedési minisztérium kiírta a Debrecen és Nagyvárad között megépítendő vasútvonal első szakaszának megtervezésére vonatkozó pályázatot.
Több tucat magyarországi álláskereső talált munkát a minap Nagyváradon, ahol nagyszabású állásbörzét tartottak. Békési Csabával, az állásbörzét szervező Bihar megyei munkaerő-elhelyező ügynökség igazgatójával járjuk körül a témát.
Jövő héten, egészen pontosan június 4-én startol az önkormányzatok és közintézmények számára a Roncsautóprogram 2025-ös kiírása; a magánszemélyek június 19-étől pályázhatnak a gépkocsipark felújítását célzó program keretében nyújtott támogatásokra.
Románia nehéz gazdasági helyzetben van, ezért sürgős intézkedésekre van szükség, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) pedig vállalja, hogy része lesz annak a kormánynak, amely meghozza ezeket az intézkedéseket – jelentette ki Ilie Bolojan.
A költségvetési hiány egy „üszkösödés” a román gazdaság testén – fogalmazott kedden Daniel Dăianu, aki szerint illúzió, hogy a deficitet csupán a kiadások lefaragásával mérsékelni lehet, ezért szerinte bizonyos adóemelések nem kerülhetők el.
szóljon hozzá!