Közel százmillió eurós veszteséggel zárta a tavalyi évet a Tarom

Közel százmillió eurós veszteséggel zárta a tavalyi évet a Tarom

Fotó: Facebook/Tarom

Tavaly 454 millió lej (93,2 millió euró) vesztesége volt a román állami légi társaságnak, a Taromnak, amely immár tizenharmadik éve zárta veszteségesen a mérlegét – adta hírül hétfőn román sajtóforrásokra hivatkozva az MTI.

MTI

2021. január 11., 19:412021. január 11., 19:41

Az Economica.net gazdasági hírportál közlése szerint eredetileg 315 millió lej veszteséget ütemeztek be, de a koronavírus-járvány a várakozásoknál mélyebb válságba sodorta a vállalatot. A bevételek értéke 573 millió lej volt, ami alig valamivel több mint a hat hónappal korábban remélt 1 milliárd lej fele.

A vállalat annak ellenére termelt veszteséget, hogy a kiadások 300 millió lejjel csökkentek az eredetileg tervezetthez képest, ami a járatok szüneteltetéséből származott.

A vállalat tavaly 36,7 millió euró állami segélyt kapott a román államtól, amit az Európai Bizottság is jóváhagyott, de a vállalatnak 380 millió euróra lenne szüksége.

A Tarom az állami segélyért cserében szerkezeti átalakítási reformot kezdett tavaly, amelynek célja nyereségessé tenni működését.

A legoptimistább forgatókönyv szerint csak 2024-ben válhat ismét nyereségessé,

de a pesszimistább becslések szerint ez csak 2027-ben következhet be.

A Tarom legutóbb 2007-ben regisztrált profitot, amikor a fapados légi társaságok még nem törtek be a román légi közlekedési piacra.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. április 07., vasárnap

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában

Az Európai Unió nem tiltja be a fosszilis tüzelőanyaggal működő kazánokat vagy fűtési rendszereket – például fali gázkazánokat, bojlereket, fűtőberendezéseket stb. – szögezte le közleményében az Európai Bizottság.

Cáfolja Brüsszel, hogy az EU be akarja tiltani a fali gázkazánokat, amelyek rendkívül népszerűek Romániában
2024. április 06., szombat

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat

Márciusban 1 137 956 nyugdíjas részesült szociális pótlékban, 1647-tel kevesebb, mint az előző hónapban – derül ki az Országos Nyugdíjpénztar (CNPP) szombaton közzétett adataiból.

Erdélyi nyugdíjasok kapják a legnagyobb szociális pótlékokat
2024. április 05., péntek

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban

Az Európai Unió országaiban átlagban 3,3 százalékkal került többe a hús idén februárban, mint egy évvel ezelőtt; a legnagyobb arányú árnövekedést Bulgáriában (8,2 százalék) és Romániában (7,7 százalék) jegyezték – közölte pénteken az Eurostat.

Élen jár Románia a húsdrágulás mértéke terén uniós viszonylatban
2024. április 05., péntek

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét

Péntek óta megrendelhető a romániai márkakereskedéseknél az új Dacia Spring, miután közölték az arculatfrissítésen átesett népszerű elektromos autó árlistáját.

Megvan, mennyibe kerül az új Dacia Spring – Felvázolták a roncsprogramok jövőjét
2024. április 05., péntek

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány

A paradicsom- és fokhagymatermesztési program támogatásaira pályázó gazdák május 16-ig nyújthatják be kérelmeiket. A bukaresti mezőgazdasági szaktárca a hagymatermesztők támogatását is tervezi, erről a következő hetekben dönthet a kormány.

A paradicsom- és fokhagymatermesztésen kívül a hagymatermelőket is támogatná a kormány
2024. április 05., péntek

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben

Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült adatok szerint.

Drágultak márciusban az élelmiszerek, a sajtok világpiaci árai nőttek a legnagyobb mértékben
2024. április 05., péntek

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában

Salt Bank néven online bank nyílt Romániában – jelentette be csütörtökön a pénzintézet.

Konkurencia a Revolutnak: új online bank nyílt Romániában
2024. április 04., csütörtök

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén

Románia az Amerikai Egyesült Államokat és Oroszországot is megelőzi az 1000 főre eső információtechnológiai (IT) szakemberek száma tekintetében: európai éllovas és globálisan a 6. helyen áll.

Románia európai éllovas és a világon az elsők között az IT-szakemberek terén
2024. április 04., csütörtök

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány

Marcel Ciolacu kormányfő csütörtökön kijelentette, hogy szerinte az év végére 5 százalék alá csökken az infláció és nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány.

Ciolacu szerint 2024-ben nem lesz a tervezettnél nagyobb a költségvetési hiány
2024. április 04., csütörtök

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés

Április 8-tól, hétfőtől idén immár másodszor drágul a cigaretta Romániában. 2023 első napja óta ez már az ötödik cigarettaáremelés.

Újra drágul a cigaretta, idén ez már a második áremelés