Fotó: Erdély Bálint Előd
Idén mintegy 27 000 új gépkocsit vásároltak a romániaiak a hagyományos roncsprogramon és közel 10 ezret a Roncsautó Pluszon keresztül – vont mérleget a bukaresti autószalon keddi megnyitóján a környezetvédelmi miniszter.
2023. október 10., 15:292023. október 10., 15:29
Mircea Fechet elmondta, a környezetkímélő gépkocsik vásárlását támogató
A hagyományos roncsautóprogramon keresztül 560 millió lejes támogatást nyújtott az új gépkocsi vásárlóinak a Környezetvédelmi Alap – tette hozzá.
Az elektromos autók előnyeit ecsetelve a miniszter elmondta, a gépkocsi üzemeléséhez szükséges villamosenergiát otthonukban is megtermelhetik a napelemrendszerrel rendelkező járműtulajdonosok. Nyilván az sem elhanyagolható előny, hogy ezek az autók nem szennyezik a levegőt – idézte a tárcavezetőt az Agerpres hírügynökség.
Péntektől pályázhatnak a természetes személyek, a jogi személyek és a közintézmények a romániai gépkocsipark felújítását célzó roncsautóprogramok keretében nyújtott támogatásokra.
Több mint 30 000 szennyező személygépkocsit fognak kivonni a forgalomból a helyi roncsautó-programnak köszönhetően – tájékoztatott kedden a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága (AFM).
Ellenzi Marcel Boloș pénzügyminiszter, hogy a költségvetési hiányt a jövedelemadó vagy az áfa emelésével próbálják csökkenteni, ugyanakkor arra nem adott érdemi választ, hogy milyen módon szorítható le a deficit.
Közel 600, gazdasági bűncselekményekkel kapcsolatos ügyben történt vádemelés az év első hat hónapjában, az ezekben okozott kár összege több mint 155 millió lejre rúg – közölte vasárnap a Román Rendőrség.
Ismét elérhetők a Wizz Air online szolgáltatásai – közölte péntek éjszaka a légitársaság.
Egy meghibásodás miatt automatikusan leállt péntek este a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorblokkja – tájékoztatott a Nuclearelectrica vállalat.
Egyre nagyobb az érdeklődés országszerte a betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) által nyújtott lehetőségek iránt, olyannyira, hogy akadnak, akik abbahagyták a lopást, és az újrahasznosításból keresnek pénzt.
Több mint 300 000 autót adott el a Dacia 2024 első félévében Európában, ami 3,6 százalékos növekedést jelent.
A nyers adatok szerint 1,3 százalékkal csökkent a lakossági szolgáltató szektor árbevétele Romániában az év első öt hónapjában - közölte pénteken az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az év első öt hónapjában 21,5 százalékkal csökkent Romániában a lakásépítés volumene – közölte csütörtökön az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Az Európai Autógyártók Szövetségének (ACEA) csütörtökön közzétett adatai szerint júniusban 3,6 százalékkal emelkedett a forgalomba helyezett új autók száma Európában a tavalyi hatodik hónaphoz képest; Románia jelentette a legnagyobb arányú növekedést.
Májusban 1 294 311 betöltött álláshelyet tartottak számon a romániai közintézményekben és közhatóságoknál, 1762-vel többet, mint egy hónappal korábban; az álláshelyek csaknem 64 százaléka a központi közigazgatáshoz tartozott.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)