Kína nem akar engedni Washingtonnak, és ellenlépésekkel fenyeget a vámok miatt

•  Fotó: Pexels.com

Fotó: Pexels.com

Kína „a végsőkig harcol” érdekeiért az Egyesült Államokkal szemben, és újabb ellenintézkedéseket hoz, ha Donald Trump amerikai elnök beváltja fenyegetését a további 50 százalékos vámemeléssel – közölte kedden a pekingi kereskedelmi minisztérium.

MTI

2025. április 08., 11:322025. április 08., 11:32

„Az amerikai fél hibát hibára halmoz a Kínával szembeni vámok növelésére vonatkozó fenyegetésével, és ismét leleplezi önző, zsarnoki természetét” – áll a minisztériumi közleményben.

Idézet
Ha az Egyesült Államok ragaszkodik eredeti elhatározásához, akkor Kína is a végsőkig harcol és határozott ellenintézkedéseket hoz, hogy megvédje érdekeit”

– tették hozzá.

Trump hétfőn közölte, hogy ha Peking valóban bevezeti a 34 százalékos viszontvámot az amerikai vámokra válaszul, akkor leállít minden tárgyalást Pekinggel, és további 50 százalékos importvámot vet ki a kínai árukra. Ezzel

Idézet
a korábban kivetett 20, 34, majd 54 százalékos vámok után a teljes vámösszeg 104 százalékra is emelkedhet, ami elemzők szerint óriási nyomás alá helyezné a kínai vezetést.

„Nem a nyomásgyakorlás és a fenyegetés a Kínával való megegyezés módja. Kína határozottan meg fogja védeni jogait és érdekeit” – mondta a kínai külügyi tárca szóvivője hétfőn.

korábban írtuk

Trump: elégtelen a gépjárművek vámmentességére vonatkozó EU-ajánlat
Trump: elégtelen a gépjárművek vámmentességére vonatkozó EU-ajánlat

Elégtelennek nevezte Donald Trump az Európai Unió által ajánlott, gépjárművekre vonatkozó vámmentességi ajánlatot, és megismételte kifogását az Európai Unió által alkalmazott nem-vámjellegű kereskedelmi akadályok miatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 14., hétfő

Bár csillagászatinak hatnak, Bukarestben és Budapesten a legmegfizethetőbbek a lakásárak

Az elmúlt háromnegyed év lakásdrágulásának ellenére még mindig Budapest számít az egyik legmegfizethetőbbnek a régiós fővárosok közül – derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.

Bár csillagászatinak hatnak, Bukarestben és Budapesten a legmegfizethetőbbek a lakásárak
2025. április 14., hétfő

Románia továbbra is importál húst és tejet Magyarországról, a hatóságok a száj- és körömfájás felszámolásáért küzdenek

Az állategészségügyi hatóság Magyarországon és Szlovákiában is ádáz harcot folytat a fél évszázad után újra megjelent ragadós száj- és körömfájás terjedésének megelőzéséért. Románia megengedi a tej és a hús importját a nem fertőzött országrészekből.

Románia továbbra is importál húst és tejet Magyarországról, a hatóságok a száj- és körömfájás felszámolásáért küzdenek
2025. április 14., hétfő

Több mint 5 millió lejjel károsította meg az államkasszát három Temes megyei cég

Több mint ötmillió lej kárt okozott az állami költségvetésnek adócsalás révén három autóalkatrészekkel kereskedő Temes megyei vállalkozás – derül ki az Országos Adóhatóság (ANAF) hétfői közleményéből.

Több mint 5 millió lejjel károsította meg az államkasszát három Temes megyei cég
2025. április 14., hétfő

Jókora összeget fizettek ki a biztosítók a CASCO-szerződések alapján

A Romániai Biztosítók és Viszontbiztosítók Országos Szövetségének (UNSAR) legfrissebb elemzése szerint a CASCO-szerződések alapján tavaly kifizetett 10 legnagyobb kárigény összesen mintegy 5,3 millió lejt tett ki.

Jókora összeget fizettek ki a biztosítók a CASCO-szerződések alapján
2025. április 14., hétfő

„Innovatív ágyhuzatokat” gyárt Erdélyben egy holland vállalat

Romániában nyitott gyárat a holland textilipari nagyvállalat, az Innofa.

„Innovatív ágyhuzatokat” gyárt Erdélyben egy holland vállalat
2025. április 12., szombat

Tánczos az új amerikai vámokról: az Európai Bizottság és a tagállamok pontosan azt tették, amit kellett

A Trump-kormányzat vámjai példátlan helyzetet teremtettek, Romániának pedig „biztonsági hálót” kell létrehoznia az autóipar és az új vámok által érintett többi ágazat védelmére.

Tánczos az új amerikai vámokról: az Európai Bizottság és a tagállamok pontosan azt tették, amit kellett
2025. április 11., péntek

A Pruton túl terjeszkedik az OTP romániai leányát felvásároló bank

A Moldovai Köztársaságban terjeszkedik a legnagyobb romániai pénzintézet, a Transilvania Bank (Banca Transilvania) – írja az economica.net a pénzintézet közleménye alapján.

A Pruton túl terjeszkedik az OTP romániai leányát felvásároló bank
2025. április 11., péntek

BNR: kevesebb külföldi beruházás érkezett, nőtt a folyó fizetési mérleg hiánya

Az idei év első két hónapjában 38 százalékkal 1,03 milliárd euróra csökkent Romániában a külföldi közvetlen tőkeberuházások értéke a 2023 azonos időszakában jegyzett 1,66 milliárd euróhoz képest – közölte pénteken a Román Nemzeti Bank (BNR).

BNR: kevesebb külföldi beruházás érkezett, nőtt a folyó fizetési mérleg hiánya
2025. április 11., péntek

Kína nem hagyja magát, jókora viszontvámot rótt ki az amerikai termékekre

Kína válaszul az amerikai vámemelésre 125 százalékra emelte az amerikai árucikkekre kivetet vámot – jelentette be pénteken a kínai államtanács vámügyi bizottsága.

Kína nem hagyja magát, jókora viszontvámot rótt ki az amerikai termékekre
2025. április 11., péntek

Hiába csökkent az inflációs ráta, látványosan nőtt számos termék és szolgáltatás ára

A higiéniai és kozmetikai szolgáltatások, a margarin, valamint a csatornázási és a köztisztasági szolgáltatások drágultak a legnagyobb mértékben márciusban a tavalyi harmadik hónaphoz képest.

Hiába csökkent az inflációs ráta, látványosan nőtt számos termék és szolgáltatás ára