Keleti nyitás: Magyarországon építi fel első európai gyárát a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója

•  Fotó: MTI/KKM

Fotó: MTI/KKM

Szegeden építi meg első európai üzemét a világ legnagyobb elektromosautó-gyártójának számító, kínai BYD, ez a magyar gazdaságtörténet egyik legjelentősebb beruházása lesz, amelynek nyomán több ezer új munkahely jön létre – jelentette be a tárca közlése szerint pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

MTI

2023. december 22., 12:222023. december 22., 12:22

A tárcavezető arról számolt be, hogy a globálisan idén minden negyedik elektromos autót eladó vállalat a világpiaci sikerei nyomán újabb gyárakat épít, és így Európában is sokáig helyszínt keresett ehhez.

A cég igazgatósága pedig végül a Nemzeti Befektetési Ügynökséggel lefolytatott 224 tárgyalási fordulót követően előző nap úgy döntött, hogy Szegeden építi fel első üzemét a kontinensen, amely hazánkban immár a hatodik autógyár lesz – tájékoztatott.

Az idén szeptemberig több mint 20 ezer milliárd forintnyi bevételt regisztráló, nagyjából 630 ezer főnek munkát adó BYD

nem akkumulátorokat, hanem elektromos autókat fog előállítani Magyarországon, és ez a projekt a magyar gazdaságtörténet egyik legnagyobb beruházása lesz, amely nyomán több ezer új munkahely jön létre

– tette hozzá.

Majd arra is kitért, hogy a kormány pénzügyi támogatást nyújt a beruházáshoz, viszont ennek mértéket csak az Európai Bizottság jóváhagyását követően hozzák majd nyilvánosságra.

Szijjártó Péter közölte, hogy mindez tovább erősíti a magyar gazdaság pozícióit, a hosszú távú gazdasági növekedés alapjait, egyúttal pedig hazánk szerepét is a globális elektromos autóipari átállásban.

Idézet
Ez a beruházás is aláhúzza, hogy Magyarország vezető szerepet játszik a technológiai forradalomban.

Nagyon régen volt már olyan, hogy ilyen alapvető globális technológiai megújulásban Magyarország az élen ment volna, most ez történik” – mutatott rá. Valamint köszönetet mondott képviselőtársainak, a szegedi városvezetésnek és a Nemzeti Befektetési Ügynökségnél dolgozó kollégáinak az együttműködésért.

„Az elmúlt 224 tárgyalási forduló alatt világosan bebizonyítottuk azt, hogy egy nemzetgazdaság van, és ennek a nemzetgazdaságnak a sikerében mindannyian érdekeltek kell, hogy legyünk, függetlenül attól, hogy milyen politikai nézeteket vallunk vagy milyen pártban politizálunk” – fogalmazott.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az utóbbi évek során válságok sorozatán ment keresztül a világ, viszont volt egy folyamat, amely minden bizonytalanság ellenére is töretlenül, stabilan ment előre, ez pedig az európai és a globális gazdaság egyfajta gerincoszlopának számító autóipar elektromos átállása.

Szavai szerint ez a folyamat meghatározó lesz a következő világgazdasági korszak szempontjából, és

ez az új iparág dönti majd el, hogy a világ mely országai lesznek ennek a nyertesei és melyek a vesztesei.

„Hogy melyik ország mely kategóriába kerül, azt pedig az dönti el, hogy mely országok tudják magukhoz vonzani ezen új autóipari korszak beruházásait” – mondta.

Végül pedig emlékeztetett, hogy a három prémium német autómárka már jelen van Magyarországon, és az Audi, a BMW, illetve a Mercedes is ide helyezte elektromobilitási stratégiája egy jelentős részét.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 16., szombat

Bolojan: a megszorító intézkedések nélkül fizetésképtelenné válhat Románia

Románia fizetésképtelenné válhat, ha a kormány nem csökkenti gyorsan az elmúlt évek túlzott kiadásait – jelentette ki Ilie Bolojan miniszterelnök egy, a Bloombergnek adott interjúban.

Bolojan: a megszorító intézkedések nélkül fizetésképtelenné válhat Románia
2025. augusztus 16., szombat

Fitch: Románia gazdasága még nem bóvli, de nem biztatóak a kilátások

A Fitch nemzetközi hitelminősítő pénteken megerősítette Románia szuverén minősítését BBB-/ F3 szinten a hosszú és rövid lejáratú devizahitelek tekintetében, de negatív kilátásokat jelez, közölte a pénzügyminisztérium.

Fitch: Románia gazdasága még nem bóvli, de nem biztatóak a kilátások
2025. augusztus 15., péntek

Eltörpül az országos átlagbér a közalkalmazottak fizetése mellett

Egyértelmű fölényben volt a közalkalmazotti átlagfizetés az országos átlagkeresethez képest az elmúlt tíz évben, ráadásul a bérkülönbség a 2015-ben jegyzett 600 lejről mára 1500 lejre nőtt az állami szektorban dolgozók javára.

Eltörpül az országos átlagbér a közalkalmazottak fizetése mellett
2025. augusztus 14., csütörtök

Új trend hódít a romániai ingatlanpiacon

Az idei év első felében látványosan megváltozott a romániai lakáspiac képe: egyre többen döntenek a régi építésű, azonnal beköltözhető lakások mellett, és mind gyakrabban készpénzzel fizetik ki az ingatlant.

Új trend hódít a romániai ingatlanpiacon
Új trend hódít a romániai ingatlanpiacon
2025. augusztus 14., csütörtök

Új trend hódít a romániai ingatlanpiacon

2025. augusztus 14., csütörtök

Készpénz vagy kártya? – Kötelezővé tenné a kártyaelfogadást a kormány legújabb terve

Megszűnik az 50 000 lejes minimális bevételi küszöb, és minden kereskedőnek biztosítania kell mind a készpénzes fizetés, mind az elektronikus eszközökkel történő fizetés lehetőségét – jelentette be Alexandru Nazare pénzügyminiszter.

Készpénz vagy kártya? – Kötelezővé tenné a kártyaelfogadást a kormány legújabb terve
2025. augusztus 14., csütörtök

Több tagállam mínuszban, Romániában volt a legnagyobb gazdasági növekedés a második negyedévben

Az előző három hónaphoz viszonyítva Romániában nőtt a legnagyobb mértékben a bruttó hazai termék (GDP) 2025 második negyedévében az Európai Unióban – derül ki az Eurostat csütörtökön közzétett adataiból.

Több tagállam mínuszban, Romániában volt a legnagyobb gazdasági növekedés a második negyedévben
2025. augusztus 14., csütörtök

Több mint 1 milliárd eurót utaltak haza a külföldön dolgozó román állampolgárok

A külföldön egy évnél hosszabb ideig dolgozó román állampolgárok által hazautalt pénzösszegek 2025 második negyedévének végén 1,07 milliárd eurót tettek ki, ami növekedést jelent az előző időszakhoz képest.

Több mint 1 milliárd eurót utaltak haza a külföldön dolgozó román állampolgárok
2025. augusztus 14., csütörtök

Behúzza a kormány a kéziféket az Anghel Saligny és számos más fejlesztési program esetében

Korlátozza a kormány az Anghel Saligny országos beruházási program, az országos helyi fejlesztési program és az országos építési program beruházásait egy, a kabinet csütörtöki ülésén tárgyalt törvénytervezet szerint.

Behúzza a kormány a kéziféket az Anghel Saligny és számos más fejlesztési program esetében
2025. augusztus 14., csütörtök

Egy hajszálnyival nőtt a román gazdaság

Az idei második negyedévben a nyers adatok szerint 0,3 százalékkal, a szezonálisan kiigazított adatok szerint 2,1 százalékkal nőtt a román bruttó hazai termék (GDP) a múlt év azonos időszakához képest – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Egy hajszálnyival nőtt a román gazdaság
Egy hajszálnyival nőtt a román gazdaság
2025. augusztus 14., csütörtök

Egy hajszálnyival nőtt a román gazdaság

2025. augusztus 13., szerda

Több száz millió euróval tartoznak a napelemeseknek

Mintegy 300 millió euróval tartoznak a napelemes áramtermelő-fogyasztóknak az energiaszolgáltatók a 2023 óta az országos hálózatba betáplált villamos energiáért, ugyanis a törvény szerint a szolgáltatók a számlázás után 2 évvel fizethetnek.

Több száz millió euróval tartoznak a napelemeseknek