Visszaviszik. Egy év alatt a hárommilliárdot is meghaladta a visszaváltott italcsomagolások száma
Fotó: Bálint Eszter
Egy év alatt több mint hárommilliárd italcsomagolást váltott vissza a lakosság a betétdíjas visszaváltási rendszeren keresztül – közölte hétfőn a rendszert működtető RetuRoű vállalat.
2024. december 30., 15:592024. december 30., 15:59
A cég emlékeztetett, hogy az italcsomagolások betétdíjas visszaváltási rendszerét (SGR) tavaly novemberben helyezték üzembe.
A lakosság által visszaváltott csomagolások 88 százaléka, mintegy 2,68 milliárd már az újrahasznosító állomásokra került.
A SGR-rendszert működtető RetuRo céget három magánrészvényes konzorciuma – 30 százalékban a Romániai Sörfőzők Szövetsége a Környezetvédelemért, 30 százalékban az Üdítőitalgyártók Szövetsége a Fenntarthatóságért és 20 százalékban a Kiskereskedők Szövetsége a Környezetvédelemért –, valamint 20 százalékos részesedéssel a román állam hozta létre a környezetvédelmi minisztériumon keresztül – közölte az Agerpres.
Huszonnégy óra alatt több mint 600 önéletrajzot töltöttek fel a gazdasági minisztérium honlapjára az állami vállalatoknál vezetői pozíciók iránt érdeklődő szakemberek – közölte pénteken a szaktárca.
A PNRR-be foglalt beruházások egy részének a felfüggesztése gazdaságilag kockázatos és politikailag problematikus, ugyanakkor gyengíti Románia brüsszeli tárgyalási pozícióját – figyelmeztetett pénteken az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint adottak a feltételek ahhoz, hogy a kormánykoalíció jövő héten felelősséget vállaljon a parlamentben a második deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
Miközben lassan mindenki kézhez kapja a villamos energia ársapkájának eltörlése nyomán nagyjából duplájára duzzadt villanyszámláját, a lakosságnak szolgáltatott energia árának a csökkentését tűzte zászlajára Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
Elhalasztja a kormány az ingatlanadó piaci alapon történő kiszámítását.
Bírálta csütörtökön a Facebook-oldalán a magánnyugdíj-kifizetéseket szabályozó törvénytervezetet Claudiu Năsui volt gazdasági miniszter.
Tényleg nyakunkon a recesszió? Ha igen, milyen hatással lesz a mindennapjainkra? – tettük fel a kérdést Bálint Csabának, a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa tagjának, akit a deficitcsökkentő intézkedések hatásairól is faggattunk.
Román céget vásárolt fel az osztrák acélipari nagyvállalat, a Voestalpine Group – számolt be Economedia.ro gazdasági portál.
Az idei év első hat hónapjában a nyers adatok szerint 3,5 százalékkal nőtt a gépjármű-kereskedelem forgalma 2024 első félévéhez képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett adataiból.
Egyre inkább luxus albérletben lakni az erdélyi nagyvárosokban, főleg a sok ezer egyetemista családja számára, hiszen óriási megerőltetés úgy fizetni egy bérleményt, hogy közben a lakó nem vagy csak keveset keres. De nem könnyű a családosoknak sem.
szóljon hozzá!