Felfele módosította a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Romániára vonatkozó előrejelzését: a kedden kiadott prognózisa szerint idén az ország gazdasága 7 százalékkal nőhet a tavasszal jelzett 6 százalékkal szemben.
2021. október 12., 17:372021. október 12., 17:37
Az IMF szerint ebben az évben az uniós államok közül csak Írország (13 százalék), Észtország (8,5) és Magyarország (7,6) gazdasági növekedése haladja majd meg a Romániáét – írja az Agerpres.
A valutaalap nem módosított a román gazdaság 2022-es kilátásaival kapcsolatos előrejelzésén, amely szerint jövőre 4,8 százalékos növekedés várható.
Az Országos Adóhatóság (ANAF) a tervezettnél 1,2 milliárd lejjel több adót gyűjtött be az idei első félévben – számolt be kedden a Facebook-oldalán Marcel Boloş pénzügyminiszter.
Elsőként a romániai piacra lép be a Gránit Bank, amely várhatóan még a harmadik negyedévétől első magyarországi bankként nyújt majd határon átnyúló, úgynevezett cross border szolgáltatást.
Talán csütörtökre sikerül visszakapcsolni az országos villamos áram-hálózatra a cernavodai atomerőmű egyes blokkját, amely pénteken este állt le meghibásodás miatt.
Bár az úgynevezett luxusadóról szóló törvény már az év eleje óta hatályban van, az adóhatóság júliusban tette közzé a „luxuscikkek” bejelentésére és azok adóztatására kidolgozott 216-os nyomtatvány mintájára és tartalmára vonatkozó első utasításokat.
Egyik legnagyobb európai tesztlaboratóriumát nyitotta meg a Continental Temesváron – közölte a vállalat.
Románia hónapról hónapra növekvő hőmérsékletben forrong, és az ügyfelek olyan megoldásokba fektetik pénzüket, melyek termikus kényelmüket és a megfelelő minőségű levegőt biztosítják számukra, és ez az eMAG-nál regisztrált eladások számában is tükröződik.
Az egyik legnagyobb romániai autóipari cég, a Leoni 10 százalékkal csökkenti dolgozói számát a több mint 3600 személyt foglalkoztató besztercei gyárában – adta hírül a G4media.ro.
Továbbra is az energetikai cégek a legnyereségesebb állami vállalatok – derül ki a legfrissebb összesítésből.
2023-ban a romániai polgárok 33,6 milliárd dollárt (153 457 920 000 lejt) költöttek el az élelmiszerüzletekben, míg az online élelmiszer-kiskereskedőknél 319 millió dollárt hagytak ott.
Amióta a fapados légitársaságok térhódítása nyomán polgárok széles köre számára elérhetővé vált a repülés, az utazni vágyók akár hónapokig is lesik, hogyan tudják a legolcsóbban beszerezni a repülőjegyet az áhított célpont felé. Kisokos utazni vágyóknak.
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)