Fotó: Makkay József
Miközben Nyugat-Európában igen keresettek a biomézek, viszonylag kevés erdélyi méhész kötelezi el magát a vegyszermentes, ,,tiszta” méztermelés mellett. Holott nem furfangos és nehezen megvalósítható feltételekről van szó. A szovátai Ács család portáján meggyőződhettünk arról, hogy az elköteleződés anyagilag is megéri.
2022. november 20., 12:522022. november 20., 12:52
2022. november 20., 13:152022. november 20., 13:15
Szováta főutcáján, Parajd irányában a nyári turistaszezon idején gyakran megállnak átutazó vendégek a kis méhészeti bolt előtt, amely az Ács család portájának egy aprócska szegletében áll.
A felirat szerint a méhész biominősítésű mézeket és egyéb méhészeti termékeket kínál. Tavasztól nyár végéig jórészt Ács Ilonka szolgálja ki a vásárlókat, hiszen férje egy-két segítővel vándorúton van az utánfutós teherautóra felpakolt mintegy 150 kaptárral.
Az Ács házaspár húsz évvel ezelőtt fogott hozzá a bioméztermeléshez
Fotó: Makkay József
Ilyenkorra elcsendesül a vidék, és az időnként bekopogtató vásárlók helybéliek, illetve a környékbeli települések lakói, akik szermaradványoktól mentes, tiszta mézet keresnek. Az Ács családnak alig van konkurenciája:
A valamivel drágább méz minősége összehasonlíthatatlanul jobb, mint a kereskedelemben kaphatók többségéé, amelyek címkéjén ott szerepel, hogy európai uniós, illetve EU-n kívüli országokból származó keverék. Ez azt jelenti, hogy kínai vagy dél-amerikai mézkeveréket fogyaszt a hazai vásárló.
Amikor ezt szóvá teszem a nappaliban elkezdett beszélgetésünk során, Ács Ilonka elmondja, hogy vásárlóik eleve abból a körből kerülnek ki, akik nem nagyáruházból vesznek mézet, hanem személyesen keresik fel a méhészt.
Fotó: Makkay József
Igaz, tudatos vásárlókból egyelőre nincsenek tömegek – a többséget az olcsó élelmiszer és nem a minőség érdekli –, azonban az Ács család számára mégis örömhír, hogy a portájukra betérő vevők száma az utóbbi években folyamatosan nőtt.
A megyéből begyűjtött kiváló minőségű biomézet a kereskedő Németországba exportálja. A nagybani árhoz képest a címkézett üvegkannákba kimért méz az utóbbi években nem hozott sokkal többet a konyhára, a szovátai házaspár mégis úgy gondolta, hogy jó, ha termékeik egy része a helyi piacon kél el, és nem csak németországi fogyasztók számára termelnek kiváló termékeket.
Ez jól jelzi az egyre nagyobb nyugat-európai keresletet a romániai és magyarországi biomézekre, miközben idehaza a fogyasztók anyagi kényszerből vagy közömbösségből az olcsó árkategóriás, kétes minőségű importméz-keverékeket vásárolja.
Ács József szerint ezen a kereskedők nyernek, hiszen a hazai drágább mézet keverik össze a jóval olcsóbb távol-keletivel vagy dél-amerikaival, miközben sok ember el sem olvassa a mézesüvegek címkéjét.
A konvencionális méztermeléshez képest drágább bioméz iránt a méhészek körében sincs túl nagy érdeklődés. Ennek okát vendéglátóm azzal magyarázza, hogy húsz évvel ezelőtt, amikor ők kezdték a biotermelést, könyebb volt az indulás. A marosvásárhelyi nagybani felvásárló hozta létre a környék első bioméztermelő csoportját. Tagjait németországi szakemberek segítségével indította útnak.
,,Előadók érkeztek, hogy bemutassák a bioméztermelés mibenlétét. Azok a méhészek, akik a csoportban maradtak, bevállalták a rendszeres romániai hatósági útmutatásokat és ellenőrzéseket, majd termékeinkre megkaptuk a biominősítést. Húsz év távlatából nem tűnik túl nehéznek, de aki ma akarja elkezdeni, az megrémül az eléje tornyosuló feltételektől, és inkább nem vállalja” – magyarázza a viszonylag kis létszámú bioméztermelő közösség hátterét.
Az szóba sem jöhet, hogy a méhész hordás idején cukros szirupot etessen hozamfokozóként a méhekkel vagy olyan vegyszereket, antibiotikumokat használjon, amelyek tiltottak a bioméztermelésben. Az Ács család szerint ma már minden konvencionális méhészeti gyógyszernek természetbarát változata is van, amelyet gyakrabban és több odafigyeléssel kell használni.
Fotó: Makkay József
Nyilván pluszfeladatokat ró a gazdára a bioművelésű napraforgótáblák megkeresése is, de aki erre az irányvonalra áll rá, az egyre több szántóföldi termelőben lel partnerre, mert folyamatosan nő a bioművelésű területek nagysága.
A szovátai méhész sorolja az április derekától a Duna mentén, Olténiában kezdődő akácos vándorlás állomásait. Egyhetes turnusokban ezt újabb akácos települések váltják Dolj és Vâlcea megyében, majd hazatérve jön az erdei málna és az egyéb mézelő növények virágzása a székelyföldi hegyekben, ahol akár augusztus derekáig ki lehet húzni a méhek hordását.
Ács József közel nyolcvanesztendős édesapja – akitől fia nemcsak a méhészetet tanulta meg, hanem hetven család méhet kapott az induláshoz –, ma már inkább a nyári havasi legelőket kedveli. Autószerelőnek tanult fia szakmáját hátrahagyva vágott bele a családi hagyománynak számító méhészetbe. Mint fogalmaz, ezt húsz év elteltével sem bánta meg.
Fotó: Makkay József
Kevés olyan elégedett gazdával találkoztam mostanában, mint ők, akikből nem a panasz árad, hanem a magabiztosság és optimizmus. Természetesnek tartják, hogy a méhészetben is vannak gyengébb és jobb esztendők, ezzel együtt biotermelésben 150–200 méhcsaláddal tisztességesen meg lehet élni. Ilonka asszony szerint sok gazda életében nem a jövedelem lett kevesebb, hanem az igények túl nagyok.
Búcsúzásképpen vendéglátóim megmutatják az első székelyföldi mézversenyen kapott diplomájukat. Aranyérmes akácmézük révén bekerültek a legjobb székelyföldi méhészek közé.
Cikkünk eredetileg a Székelyhon napilap hetente megjelenő gasztronómiai kiadványában, az Erdélyi Gasztróban látott napvilágot november 16-án.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!