Híres sportolóból klubelnök: Hodos László atlétaként, bobosként, majd edzőként alkotott maradandót

Dobos László 2019. november 05., 12:05

Nyolc évvel ezelőtt a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium sporttermének falára dicsőségtáblát helyeztek el a tanintézet olimpiákra kijutott sportolóinak nevével. Közöttük van a Csíkszeredai Sportklub elnökének, Hodos Lászlónak is a neve, aki bobszánkóban Európa-bajnoki bronzérmet nyert, majd részt vett az 1992-es téli olimpián.

Hodos László elnöksége alatt halmozza a trófeákat a Csíkszeredai Sportklub Fotó: Halmágyi Zsolt

Hodos László 2012 októbere óta vezeti Románia egyik – téli sportokra szakosodott – legeredményesebb klubját, a Csíkszeredai Sportklubot. Kevésbé ismert, hogy a klubelnök atlétaként, majd bobosként ért el kiváló eredményeket. Többször próbáltunk interjút készíteni vele, eddig sikertelenül. „A sportminisztérium klubja vagyunk, rendszeresen jönnek az ellenőrök, a pénzügy, a számvevőszék stb., közintézményként működünk, be kell tartani a közintézményekre vonatkozó törvényeket, és ez nem kis gondot okoz. Ezért voltam szinte mindig foglalt” – mondta Hodos, aki szívesen emlékezett vissza sportolói pályafutására.

– A sportok királynőjével kezdődött Hodos László sportpályafutása, atlétikában érte el első országos eredményeit. Hogyan kezdett el sportolni?

– Az 1980-as évek elején kezdtem a sportot a marosvásárhelyi 3. számú Általános Iskolában, és onnan, mivel nagyon jó eredményeket értem el, egyből átvittek a Bolyai Farkas Gimnáziumba, ott végeztem a 8. osztályt, majd a középiskolát matematika-fizika osztályban. Nevelőedzőm Szász Adalbert volt, akiről a marosvásárhelyi sportiskolát is elnevezték. Úgy tűnik, nagyon jó képességeim voltak, natív adottságok, hiszen már az első versenyen harmadik lettem a 60 méteres síkfutásban, olyan sportolókat győztem le, akik már sok éve atletizáltak. A dobóedzéseket Finta tanár úrral végeztük, magasugrásnál pedig a székelyudvarhelyi származású Baczó László készített fel.

Egy nagyon komoly atlétikai körbe kerültem bele, amit nagyon komolyan is vettem.

Szerencsémre kiváló felkészültségű edzők keze alatt dolgozhattam. Először a sprintpróbákkal kezdtük, 50, 60 és 100 méteres síkfutásban versenyeztem, de Szász Adalbert, látván, hogy más próbákban is jó eredményeket érek el, többször mondta, hogy „Hodi, ki kellene próbáljuk a tízpróbát”. Két év múlva korcsoportomban, az ifjúsági 3-asoknál országos bajnok lettem 6500 ponttal, ami abban az időben szép eredménynek számított.

Azt gyorsan fűzzük hozzá, hogy az 1980-as években a romániai atlétika világszínvonalon állt,

az ifiknél minden korosztályban 20–30 tízpróbázó volt, a sprintpróbáknál pedig 50–60-an is rajthoz álltak. A sprint mellett nagyon jól ment a 110 méteres gátfutás, ahol többszörös iskolai bajnok voltam. Tízpróbában ott voltam az első négy között a felnőtt mezőnyben is. Ion Buliga volt akkor a legjobb romániai tízpróbázó a mi korosztályunkban, de az mindig furcsa volt, hogy míg mi vékony gyerekek voltunk, ő 5–6 évvel idősebbnek tűnt, meg volt szakállasodva. Sokszor feladatként kaptam, hogy 400 és 1500 méteren – ahol jobb eredményeim voltak nála – húznom, vinnem kellett, hogy jó időeredményt érjen el.

A mai napig jóban vagyunk, tartjuk a kapcsolatot. Az akkori, kézi méréssel 10.52 másodperc volt az egyéni csúcsom 100 méteren, ami a mostani elektromos méréssel 10.80 mp-nek felel meg. Ifiként akkor ez nemzetközileg is kiváló eredménynek számított egy tízpróbázónak. Érdekes volt a rúdugrás is, hiszen a múlt rendszerben nehéz volt beszerezni egy performáns rudat, nehezen találtunk olyat, amely az én testsúlyomnak megfelelt volna, ezért keményebb, nehezebben hajló rúddal ugrottam, ha jól emlékszem, ifi 3-asként 3,80 métert. De később sem volt az erősségem a rúdugrás, magasugrásban viszont 192 centimétert ugrottam, ami egy tízpróbázó számára ma is jó eredménynek számít.

Hodos László a Sportklub jégkorongcsapatának kabalafigurájával, Giliccsel Fotó: Halmágyi Zsolt

A dobószámokban nem voltunk nemzetközi szinten jók, mert – szerintem – kevés súlyedzést végeztünk. A mi generációnk technikából és natív erőből lökte a súlyt, hajította a gerelyt, vetette a diszkoszt.

Semmilyen táplálékkiegészítőt, semmilyen gyógyszert nem használtunk azokban az években.

Jó példa erre, hogy amikor a 12. osztályt elvégeztük, úgy néztünk ki, mint a mai 15–16 éves sportoló fiatalok. Nem sürgették a fejlődésünket, mint most, és talán ez volt a jó. Eredményeim szerint az atlétikai válogatott tagja kellett volna legyek, az is voltam papíron, de a nevem miatt külföldi versenyekre rendszerint nem vittek el, a bukaresti klubokhoz leigazoltak utazhattak, nem a vásárhelyiek.

Mi a tízpróba?

A tízpróba (idegen szóval dekatlon) az atlétika egyik összetett versenyszáma, amely tíz különböző számból épül fel. Versenyeit rendszerint két egymást követő napon keresztül rendezik meg, és a versenyzők sorrendjét az egyes számokban elért eredmények összegeként adják meg. A nyújtott teljesítményt nem a sportoló helyezése, hanem az egyes versenyszámokra érvényes önálló pontozási rendszer segítségével határozzák meg. A tízpróba négy futó-, három ugró- és három dobószámból áll: 100 méteres futás, 110 méteres gátfutás, távolugrás, diszkoszvetés, súlylökés, rúdugrás, magasugrás, gerelyhajítás, 400 méteres síkfutás és 1500 méteres futás.

– Az elsők között jutott be a főiskolára, ez akkoriban nem mindennapi eredménynek számított.

– A középiskolát egészen a 10. osztályig magyar tagozaton végeztem, aztán egy rendelettel megszüntették a magyar nyelvű matematika- és sportosztályokat, így román nyelven fejeztem be a középiskolát, ami egyáltalán nem volt könnyű. Az akkori Romániában az egyedüli, Bukarestben működő Testnevelési Főiskolára, az IEFS-re felvételiztem, ahova egyből bejutottam, több ezer felvételiző közül negyedikként, 9,76-tal.

A középiskola és az egyetem közötti időszakra akkor az volt a törvény, hogy az egyetemekre bejutott fiatalokat elvitték 9 hónapos katonaságra. A minőségi atlétika szempontjából ez nagyon visszafogott,

kilenc hónapig egyetlen atlétikai edzést sem végezhettem, a felderítőknél katonáskodtam, egyebek közt a túlélést gyakoroltuk. Az egyetem csapatában végig atletizáltam, aztán megkerestek a bobosok, megkérdezték, hogy ilyen jó adottságokkal nem volna-e kedvem szánkózni, így párhuzamosan boboztam is.

A Román Posta az 1992-es téli olimpia tiszteletére a bobcsapatot ábrázoló bélyeget adott ki Fotó: okazii

– Tagja volt az 1988-as téli olimpiára készülő bobcsapatnak?

– Igen, én voltam a második ember a négyes bobegységnél, de mégis másokat vittek ki Kanadába, Calgaryba az olimpiára.

Én akkor értetlenül álltam a történet előtt, atlétikában nem vittek külföldre, a bobnál is mellőztek, de az olimpia után fény derült mindenre, a válogatott fele kinn maradt, disszidált.

A pilóta, Degan hazajött, és új csapat alakult, ezért aztán több nemzetközi világversenyre kijutottam. Közben 1989-ben a titkosrendőrség, a Securitate felfigyelt rám, és újra tiltólistára kerültem, nem vittek külföldre. Édesapámat Marosvásárhelyen a titkosszolgálat faggatta, szinte napi rendszerességgel állt meg a szeku kocsija a vásárhelyi Tudor lakótelepen, a lakásunk előtt.

Az 1989-es fordulat után részt vehettem a felnőtt világbajnokságon St. Moriztban. Jól ment a bobozás, a világkupákon rendszeresen benne voltunk az első tízben, versenyeinket közvetítette az Eurosport. Bobversenyzőként 1992-ben értem el életem legjobb eredményét, a németországi Königssee városában megrendezett Európa-bajnokságon, ahol viszonylag nagy meglepetésre a Paul Neagu, Hodos László, Laurențiu Budur, Costel Petrariu összeállítású négyesbob-csapat harmadik helyen zárt, Németország és Ausztria mögött.

Az Eb-bronz egy nagyon hosszú felkészülési folyamat eredménye.

Nagyon komolyan vettük a munkát, a felkészülést, éjjel-nappal edzettünk. Én akkor tanár voltam Szépvízen. Nyáron itthon, Csíkban egyedül edzettem, télen voltak a közös havas edzések márciusig. Azóta sem volt ilyen jó eredménye Romániának, és ahogy nézem, egyhamar nem is lesz. Mi egy olyan bobbal versenyeztünk, ami szériagyártású volt, tehát több csapat versenyzett vele.

1992-ben a franciaországi Albertville-ben megtartott téli olimpia előtt a romániai sportvezetés jó eredményeket várt a Neagu, Hodos, Budur, Petrariu összeállításban versenyző négyesbob-csapattól, de csak a 20. helyen végeztünk. Addig soha nem voltam beteg, de akkor ágyba kerültem. Negyven fokos lázam volt, de akkor sem adtam fel. Felöltöztettek, kivittek a pályára, két ereszkedés a bobbal, és rögtön vissza a szállodába. Nem is melegítettem, egyszerűen égtem a negyven fokos lázban.

– Edzőként is maradandót alkotott...

– 2000-ben megalakítottam Románia első női bobcsapatát. Ebben társ volt Paul Neagu. Együtt vezettük ezt a csapatot egészen 2006-ig. A lányokkal kijutottunk a 2002-es téli olimpiára Salt Lake Citybe, a csapat pilótája a csíkszeredai Kovács Erika volt, aki korábban gyorskorcsolyázott.

Nagy eredmény volt az olimpiára való kijutás, hiszen negyven csapat versenyzett a kijutást jelentő húsz helyért, mi pedig tizenötödik helyen végeztünk.

Közben Kovács Erika befejezte a bobozást, a Csíkszeredai Sportklub kettes női bobcsapatát Spirescu–Țigău alkotta, akikkel ifjúsági világbajnokságot nyertünk 2007-ben. A Sportklubnak szerintem nemzetközi szinten ez az egyik legjobb eredménye. Jelenleg is van bobcsapata a Csíkszeredai Sportklubnak, férfi vonalon vagyunk jelen, és nagy esély van arra, hogy a fiúk kijussanak a 2022-es téli olimpiára.

Hodos László. Atlétából bobversenyző, bobversenyzőből edző, majd klubelnök Fotó: Halmágyi Zsolt

– Sportol még? Kapcsolatban maradt a bobbal?

– Az 1990 és a 2000-es években szabadidőmben kosárlabdáztam, részt vettem az akkor 12–14 csapatos városi bajnokságban, még a városi válogatottba is beválasztottak. Több éven át a csíkszeredai felnőtt jégkorongcsapat nyári edzéseit is vezettem, a fiúkkal együtt végeztem a gyakorlatokat,

büszke vagyok arra, hogy helyből távolugrásban még ma is 3 méter fölé tudok ugrani.

Naponta bejárok az erőterembe, levezetem a napi feszültségeket. A Nemzetközi Bob és Szkeleton Szövetségnél – egyedüli romániaiként – már nyolc éve a fejlesztésekért kinevezett bizottság tagja vagyok. Ezt a bizottságot választják, és úgy tűnik, jól végezhetem a munkámat, mert már nyolc éve igényt tartanak rám.

A bolyais dicsőségtáblán

Nyolc évvel ezelőtt, 2011-ben a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Gimnázium sporttermének falára dicsőségtáblát helyeztek el a híres középiskola egykori diákjainak – akik kiváló eredményeket értek el a nyári, illetve téli olimpiákon – tiszteletére. Ezen dr. Kelemen Atilla (1952, Helsinki), Nagy Gábor (1956, Melbourne), dr. Bordy János (1968, Mexikóváros), Dósa Csaba (1976, Montreal), Nagy József (1980, Moszkva) és Gál István (1976, Montreal) neve mellett Hodos Lászlóé (1992, Albertville) is szerepel.
Ön szerint ez:
Jó hír
Rossz hír
0 HOZZÁSZÓLÁS
Hallgassa online rádióinkat