„Többet nyertem, mint veszítettem” – Interjú Vajda Szidónia nemzetközi sakkmesterrel

Szóval egyáltalán nem éreztem késztetést, hogy azonnal megnézzem a Vezércselt, de előbb-utóbb alkalmam lesz erre is.

– Ha lehet kissé furcsán fogalmazni, a koronavírus „használt” a sportágnak? Hiszen az online sakk évek óta működik, illetve az emberek hosszabb időkre az otthonukba kényszerültek, így előkerülhetett a sakktábla...

– Amatőr szinten valóban használt, hiszen sokkal több lett az ingyen hozzáférhető oktatóanyag, a rövidebb, élvezetesebb versenyek, főleg az izgalmas élő kommentálásokkal. Azonban ez az állapot a szervezőknek és a részvevőknek kész katasztrófa úgy, ahogy van.

Szinten tartásnak jó, de ugye eddig is az volt a baj a fiatalokkal, hogy túl sokat ülnek a gép előtt. A sakkversenyek egyik nagy előnye az utazás, illetve az ismerkedés.

– Akkoriban egyfajta sakkfellegvárnak számított Székelyudvarhely, elsősorban a néhai Hosszú Attila vállalkozónak köszönhetően, hiszen a sportcsarnokban világbajnoki fordulót is tartottak 1994-ben. Önök is részesei voltak ennek, kis túlzással talán azt is mondhatnánk, hogy nem jelent meg úgy az Udvarhelyi Híradó, hogy a három testvér közül legalább egyiknek a sikere ne legyen benne.

– Igen, valóban nagyon sokat köszönhetünk Hosszú Attilának, aki évekig támogatott minket és a sakkot.

– Gyermekkorában a szülein és a testvérein kívül kik ösztönözték még? Kitől, kiktől tanulta a legtöbbet?

– Nekem Nisipeanu Dieter volt a fő mesterem, ha lehet ezt mondani. Nagyon sok versenyt játszottunk együtt ifiként, közös edzőtáborokban, csapatokban. Szerintem az ő sakkba vetett hite és alázata csodálatra méltó.

– Ahogy visszanéz az eddigi karrierjére, mennyire van megelégedve?

– A körülményeimhez képest tökéletesen meg vagyok elégedve.

Nem az a típusú sakkozó vagyok, aki egész nap másról sem tud beszélni, csak a sakkról, mert nagyon fontos számomra a család és a baráti társaságom is. A sport is egyre inkább előtérbe kerül, és egyre inkább azon gondolkodom, hogy más irányba is nyitok. Ettől függetlenül ha elvállalok egy versenyt vagy egy feladatot, akkor mindent megteszek, hogy kihozzam magamból a maximumot.

Az tény, hogy kemény munka volt mögötte, és inkább melankóliával fogadtam, hogy jó, akkor ez is megvan. A húszévesek világbajnokságán bronzérmet szereztem, de az edzőm egész nap kiabált velem, hogy miért nem nyertem meg a nyert állást. Tisztán emlékszem arra, hogy sírva mentem az utcán. Most már inkább elmondhatom, hogy élvezettel játszom, nyilván azért, mert a család az első, és amikor jön az eredmény, akkor az csak hab a tortán.

– Sok mindenről le kellett mondani a sikerek, a karrier miatt?

– Ezen nem szoktam gondolkodni. Valószínűleg többet nyertem, mint vesztettem vele. És még egyáltalán nem érzem magam olyan öregnek, még vannak terveim.

Másrészt tényleg nehéz és küzdelmes: miután majd belehalok reggel a futásba, sokkal jobban átgondolok minden szelet tortát. Aztán persze beszippantott. Jövőre szeretném lefutni a maratont, és mondhatom, hogy a fél életem erről szól. Most már nem azért futok, hogy fogyjak, hanem azért fogyok, hogy futhassak. Az állandó bemelegítés, nyújtás, a jegelések – ez is olyan, mint a sakk, mert ha nem vagy tökéletesen rendben, akkor egyetlen kilométert se tudsz futni. Most már túl vagyok egy félmaratonon, és bár eredetileg az volt a cél, hogy 42 évesen lefussam a maratont, ma már nem vagyok annyira biztos benne, hogy menni fog, mert addig sosem lépek tovább, amíg bármilyen kis sérülésem is van.

– Manapság mennyire népszerű a sakk Magyarországon? Nemrég egy Hello Sakk kezdeményezés is elindult.

– Magyarországon elég népszerű, például a gyerekeim iskolájában is oktatott tantárgy a sakk. Kultúra szintjén erősen jelen van, és ez nagyon jó dolog. A Hello Sakk nyilvánvalóan a sakkesemények hiányát igyekszik pótolni, azt is mondhatom, hogy tulajdonképpen a mostani helyzet, a kényszer szülte. De nagyon jó ötletnek tartom.

– Budapest 2024-ben sakkolimpiát rendez – mit fog jelenteni ez a sportágnak? Hát személyesen önnek?

– Erre így nem tudok még válaszolni, fogalmam sincs, egyelőre örülök, ha a jövő hetemet meg tudom tervezni. De tavaly is készültünk az olimpiára! (nevet)