Az ólomüveg szerelmese: beszélgetés Egri István üvegművésszel

– Szülei művészek, ezért azt várta volna az ember, ön ugyanerre a pályára lép. Ezzel szemben egészen az egyetemi felvételiig reál tárgyakat tanult, és mérnökként szeretett volna érvényesülni. Hogyan kötött ki mégis az üvegművészetnél?

– Mint számos művészcsaládban, úgy a miénkben is, a szüleim, átélvén a művészi mindennapok küzdelmeit, igyekeztek egy valamennyire kiszámíthatóbb jövőt ígérő pálya felé irányítani. Mivel már kora gyerekkorom óta rajzoltam, született egy közös elhatározáson alapuló egyetértés, így a műépítészetre esett a választásunk, és beírattak a legjobb kolozsvári előkészítő műhelybe, Barabás építész úrhoz, ahol az ábrázoló geometria csodás világát tanították, magas szinten.

Sajnos a nyári felvételin kiestem, a következő évben pedig felvételi előtt elvittek katonának, ami akkoriban egy év és hivatalosan négy, valójában hét hónap volt.

(rengeteget olvastam, kapásból: Mann, Kafka, Kerouac, Poe, Kosztolányi, Buzzati, Móricz és mások). Ehhez ugye már adott volt a szüleim révén a képzőművészeti háttér is, édesapám még a hetvenes években nyolc éven keresztül a tordai üveggyárban dolgozott tervezőként. Később ő indította az üvegtanszéket Kolozsváron, a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán.

Ugyanoda felvételiztem én is, de design szakra, ipari formatervezésre, ahová negyedik próbálkozásra jutottam be, akkoriban harmincheten voltunk három helyre. Addig többek között üvegfúvó voltam a kolozsvári Napochim üveggyárban, kertész a Botanikus Kertben, díszítőmunkás a Magyar Operában. A rendszerváltáskor már a negyedik évemet végeztem a kolozsvári főiskolán, amikor jött a fordulat: felvételemet kértem a Budapesti Iparművészeti Főiskolára (ma MOME), végül ott diplomáztam le 1993-ban.

– A magyarországi tanulmányai alatt készült-e haza, tudta-e, hogy itthon fogja kamatoztatni a tudását?

– Hát erre nehéz válaszolnom, ha egyenes választ adok, akkor azt mondhatom, hogy

Mivel Budapesten üvegszakot végeztem, miután hazajöttem, még meg sem száradt a tinta a diplomámon, de már öntödében dolgoztam, utána pedig grafikai igazgató lettem egy reklámgrafikai cégnél. Első megrendelésem a kolozsvári Kálvária templom restaurálási munkálatain belül az ólomüveg ablakok tervezése és elkészítése lett. Ez egy igazi családi együttműködés volt, részt vett benne édesanyám, édesapám, öcsém is. A megrendelőm személyében pedig egy csodálatos, különleges embert ismertem meg, Kádár István plébános urat. A munka olyan meghatározó jelentőségű volt, hogy ezt követően megnyitottam az üvegműhelyem, felmondtam a polgári munkahelyemen, és azóta ezzel foglalkozom.

– Hogyan néz ki a műhelye/műterme, miként zajlik egy munkanap az Egri Vitraille-nél?

– Egyrészt hagyományos technikával készülő ólomüvegablakokat készítünk és restaurálunk immáron 25 éve, az idők során több mint negyven templom és középület ólomüveg ablakait újítottuk fel, és majdnem ugyanennyi a hasonló épületekbe szánt, általunk tervezett és készített munkák száma, hogy a magánmegrendeléseket ne is említsem. Ugyanakkor a feleségemnek, Egri Csillának köszönhetően, aki az egész vállalkozást felépítette, cégcsoporttá alakultunk, nem csupán hagyományos ólomüveg restaurációval foglalkozunk, hanem készítünk festett, nyomtatott üveget, zuhanyfalakat, ajtókat, térelválasztókat is modern szobabelsőkbe.

– Milyen hatások érték a saját látásmód kialakításáig?

– Már az itteni főiskolán arra tanítottak, hogy

Több élmény is ért, a Hundertwasser-ház Bécsben, Gaudinak a munkásságát láttam többször is Barcelonában, Kós Károly, Makovecz Imre munkái, amelyeknek hatására kezdett kialakulni az egyéni stílusom, amely fellelhető például a Grand Hotel Bálványos hatalmas ablakain, amelyek a lépcsőházat díszítik. Tehát az organikus építészet elég nagy hatással volt rám, és befolyásolta is a vonalvezetésemet az utóbbi tíz, tizenvalahány évben.

– Létezik-e lehetetlen megrendelői kérés? Melyek a legnehezebb feladatok, amelyekkel szembesült eddig?

– Talán a restaurálási rekonstrukciós feladatok a legkomplexebbek, amikor nincs fennmaradt fotó vagy egyéb kapaszkodó. Ilyen volt például – többek között – a gyergyói Szent Miklós-templom két ablakának, vagy a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium dísztermének a nagy központi kompozíciója.

– Az erdélyi (és nem csak) templomok ólomüvegeinek jelentős része a keze munkáit dicséri, de szállodák, közintézmények festett-üvegei által is rengetegen találkoznak a munkájával. Hálás művészeti ág, mert nem csupán nagyobb közönséghez jutnak el a művek, de jóval tovább is láthatók, mint az időszakosan kiállított képzőművészeti alkotások. Hogyan éli meg, mekkora felelősség a tömegek vizuális nevelése?

– Egy új ólomüveg tervezése egy meghatározott közösségi vagy egyéni térben felveti egy bizonyos felelősségvállalás kérdését. Mivel egy ilyen művet hosszabb időre szánnak, a tervezésénél, szín és formavilágánál fogva is az időtálló alkotás elérése a cél.

Az én munkáim általában nagyobb mértékben egyéni vonásúak, mint egyetemesek, ez valószínűleg az egyéniségemből fakad. A restaurálási munkák elsődleges szempontja az eredeti, restaurálandó munkával szembeni tisztelet, azon túl, hogy technikailag az elvárt magas szinten kell minden részletre figyelve dolgozni, azonban a legfontosabb minden létező alkotóelem javítása, beépítése. Újrakészítés csak akkor megengedett, ha az eredeti nem maradt fenn.

– Jelenleg milyen munkákon dolgozik?

– Pillanatnyilag a nagyváradi Darvas-ház nagyon szép szecessziós ablakait restaurálom és alkotom újjá régi fotók alapján, emellett a nagyenyedi református templom ablakait készítem, de egy régi bukaresti vendéglő ablakainak és a szilágynagyfalusi Református Templomnak a restaurálásán is dolgozom.

– Az irodalom sem áll távol öntől, könyvek, plakátok és folyóiratok illusztrálásával is foglalkozik. Más embert/művészt kívánnak-e ezek a feladatok?

– A kilencvenes évektől kezdve szerves és sokszor személyes a kapcsolatom a kolozsvári irodalmi élettel. Rengeteg plakátot készítettem Bréda Ferenc barátomnak különböző rendezvényekre, könyvbemutatókra, több kötetét is illusztráltam, melyek közül a Mysterium Mythologiae címűt emelném ki. Ugyanakkor Karácsnyi Zsoltnak is hasonlóképpen plakátokat, majd az Ússz, Faust, ússz! című könyvét illusztráltam, sőt a borítóterv folytatásaként egy ólomüveg kompozíció is született később. Mindig örömmel álltam egy-egy, az alapszakmámtól kissé eltérő diszciplína kihívásai elé, és ezeknek a hangulata mindig derűs volt, mert nem szigorú megrendelésre, hanem örömmel, kötetlenül, barátságból készültek.

Bálint Tamás